Kulturális szocializálódós hétvége

Ez lehet hogy hosszú bejegyzés lesz, de szerencsére tartalmas hétvégém volt.

Már pénteken elkezdődött a hétvége, Giles-szal színházba mentünk. 

Valamelyik nap pont az idei évad színházi előadásairól beszélgettünk (hogy mit kellene megnézni) és ő kissé célzatosan megemlítette, hogy hátőő lesz 1 darab a Gemma Artertonnal (női olvasóim kedvéért: ő játszik az első Daniel Craig-es Bond filmben és az idei nyári Perzsia hercege és a Titánok harca című filmben)... Gondoltam jó, akkor fele karácsonyi ajándék kipipálva. Másnap reggel megnéztem a jegyeket és már csak aznapra (csütörtök) vagy másnapra (péntek) voltak szabad helyek utána nem, pedig a darabot január 8-ig játsszák. Hát jó, gyors döntés után megvettem az utolsó előttieket, így kötöttünk ki a színházban. 

A darab nem mellesleg Ibsentől a Master Builder (magyarul Solness építőmester). Egy kis színházba mentünk Angel közelében, ez az egyik kedvenc környékem Londonban. 1 óra 45 percig tartott a darab, ami egyáltalán nem volt hátrány, mert a kissé unalmas ra sikeredett. A színészek igazán jól játszottak, de egyszerűen nem lehetett kivel azonosulni, Gemma karaktere kissé őrült volt (pláne a végére), és nem is lehetett tudni, hogy mik a motivációi...

Szombaton délután folytatódott a program a Treasures from Budapest (Kincsek Budapestről) című kiállítással, amelyen a Szépművészeti és a Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő festményeket (egy részét gondolom) lehetett megtekinteni a Royal Academy of Arts épületében. Már kb 2 hónapja szemezek a plakátokkal, ugyanis egyrészt a hely közvetlen közelében dolgozom, másrészt otthon nem mentem el megnézni a képeket és mostanában nem is fogok és most volt az utolsó esélyem, mert a kiállítás csak december 12-ig tartott.

Azt még hozzátenném, hogy nem vagyok egy múzeumba járó típus, a fotók kötnek le egyedül, minden másba belefáradok, szóval ne számítsatok műértő elemzésre. :) Az első 3-4 terem nem is igazán tetszett, mindenféle Jézusos-Kisjézusos-Szűzmáriás képek voltak, ezekkel engem a világból ki lehet kergetni. Utána persze érdekesebb lett, az utolsó 5 terem kifejezetten tetszett, voltak rajzok Da Vincitől, festmények El Grecotól, Goyától és még 1 Monet is volt.

Munkácsy - Liszt Ferenc

Amit a legjobban hiányoltam az több magyar kép, mert láttam kb. kettő Munkácsy-t és Színyei-Merse Pál-t akiket még ismerek is (és eszembe jutott, hogy újra el kellene olvasnom a Munkácsyról szóló könyvet) és még 1-1 magyar nevet véltem felfedezni. Ja, és persze ott volt a Zarándoklás a cédrushoz Libanonban című Csontváry kép is, ami nekem csak azért volt csalódás, mert a másik cédrusos képét szeretem, a Magányos cédrust... 

Több tájképet is el tudtam volna képzelni, mert egyrészt Magyarország erről is híres és nem hiszem hogy nincs pár gémeskutas tehéncsordás kép a Nemzetiben, és igenis emlékszem hogy vannak nagyon szép lemenő napos - magányos tanyások is, és nekem épp ezek a kedvenceim. Kellemes csalódás volt viszont a portré-terem, márpedig én nem vagyok valami portrérajongó, viszont majdnem az összes nagyon kifejező, élethű és érdekes kép volt, ahol akaratlanul is azon kezd el gondolkozni az ember, hogy vajon milyen tulajdonságai lehettek a lefestett egyénnek a képe alapján, vajon ki lehetett ő, mit csinált, mit gondolt?

A kedvencem: Színyei Merse Pál - Pacsirta

Lényeg a lényeg, másfél órás múzeumlátogatás után a végkimerülés határán voltunk (én fél órát bírok egyhuzamban, nyavalygás nélkül), és nekem biztos megvolt az éves adagom festményekből... :) A következő állomás a Winter Wonderland volt (aka Karácsonyi vásár, csak a sok nemzetiség miatt akik nem ünneplik a Karácsonyt, nem lehet annak hívni, nehogy diszkriminálva legyenek...) ahol a Mariannal-Robival és az Anitával találkoztunk. 

Hát igen, nagyon okos ötlet volt szombaton estére, pláne enyhe időben megszervezni ezt a programot, ugyanis annyian voltak, hogy csak araszolni lehetett az elején. Pár lépés után képzeljétek, egy magyar stand-ba botlottunk, ahol kenyérlángost, halászlét, túrós csuszát halpaprikással, gulyáslevest, somlóit (!!) és egyéb finomságokat árultak. A többiek kipróbálták a halászlevet (vegyes vélemények) meg a somlóit, mi később a túróscsuszás-halpaprikást, ami finom volt. Ma is oda keveredtem ebédszünetben, és a hortobágyi palacsinta esett áldozatomul... :) A probléma csak az, hogy a minőségéhez képest elég drága, de egy ilyen vásárra, otthonra éhező magyaroknak és különlegességekre éhező londoniaknak pont megfelel.

Ittunk pár forralt bort is végre - nagyon finom volt - és sétáltunk sokat. A rendezvény nagyon hangulatos, sokkal jobb mint tavaly, van élő zene is 2 helyen, különböző stílusban, ezen kívül lehet táncolni-bulizni, enni-inni, felülni mindenféle körhintára, hullám-és szellemvasútra, gravitációs félelmetes izére és mini London-Eye-ra, persze ha az embernek van elég pénze.

Az est végével karácsonyi ajándékokat cseréltünk a csajokkal (mert már nem igazán látjuk egymást idén :( ), és hazametróztunk. 10re értünk haza, én olyan fél 11kor bedőltem az ágyba " nem bírom tovább, nekem vízszintes pihenés kell!" felkiáltással. Giles kb 1-kor próbált kikönyörögni, hogy esetleg sminket eltávolítani-fogat mosni ha sziveskednék... Röpke fél óra nyavalygás után sikerült is véghez vinnem eme tetteket. 

Vasárnap délutánra pedig a lakótársammal beszéltük meg, hogy iszunk 1 pohár bort és főzünk valamit. Az az igazság, hogy már elég régóta itt lakom (8 hónap és még nincs kilátásban költözés - eddigi rekord!) de sosem sikerült valami közös programot kitalálnunk. Tény, hogy én sem mindig vagyok az a szociális típus, a hétvégéim nagyrészét a pasimmal töltöm, amikor pedig itthon vagyok, akkor a sorozat-elmaradásaim próbálom behozni, vagy újabban 1-1 könyvbe temetkezem (komolyan mondom mostanában elhatalmasodott rajtam az olvasási láz) és ki sem dugom az orrom a szobámból. A lakótársam (Cecile - francia) pedig phd-zik, azaz állandóan ír-olvas-könyvtárban van, és kikapcsolódásnak ő is sorozatokat néz. Ő szokott főzni, és mindig jól elcsevegünk a konyhában, de utána mindenki megy a maga dolgára. Van 1 másik lakótársam is (Marie - ausztrál), aki nem iszik, kevésbé szociális és néha beszólogat erre-arra. Ő most nem is csatlakozott, pedig kínáltuk. Szóval pizzáztunk, boroztunk, elcsevegtünk, persze hogy későn kerültem ágyba, de jó volt nagyon kitárgyalni a világ dolgait.

Az elmúlt 2 napban tehát későn feküdtem, alig bírtam reggel kikelni az ágyból. Most a konyhában írogatok mert várom hogy a szobám felmelegedjen és egy ekkora bejegyzést asztal mellett csak kényelmesebb megírni. Ma fél napom a főnököm karácsonyi képeslapjainak borítékolásával és címkézésével telt, csütörtökön pedig kezdődik a szokásos negyedéves meetingünk. 2 hét múlva Karácsony, és még nem vettem a Giles-nak ajándékot, jáááj!!!

Bond Noel

A Bond Noel a Bond Street-i (Old Bond Street és New Bond Street) luxusboltok összefogásának eredményeképpen létrejött karácsonyi rendezvény, amelynek keretében felkapcsolják az utcán a karácsonyi kivilágítást, és hivatalosan is megkezdődik a karácsonyi visszaszámlálás. Mindemellett adományokat gyűjtenek egy kórháznak, van tombola és a boltok hosszabbított nyitvatartással, ajándékokkal várják a vásárlókat.

Ahogy pár bejegyzéssel korábban említettem, már nagyon vártam az idei Bond Noel-t, mert a tavalyi nagyon hangulatos eseményként maradt meg az emlékezetemben. Az egész utcát lezárják az autósok elől és különböző attrakciók várják a nézelődőket, pl rénszarvas-simogató, karácsonyi énekesek, zsonglőrök és a legjobb, hogy műhó hullik mindeközben (oké, most valószínűleg mindenkinek elege van a sok hóból, de november közepén még hiánycikk és nagyon hangulatos).  Este 6-kor kapcsolják fel a fényeket, amiben általában egy közepesen híres színész vagy műsorvezető asszisztál. Tavaly Anna Frielt kérték fel, aki épp akkor játszott a Breakfast at Tiffany's színházi előadásban, azelőtt Kelly Brook színésznő volt a szerencsés. Ja,és tüzijáték is van.

Az idei Bond Noel sajna nem volt valami nagy szám, elsősorban azért, mert 5 perccel 6 előtt elkezdett esni az eső, és a munkatársaim elhúzták a csíkot a legközelebbi pub-ba, plusz valami rádiós műsorvezető volt a felkapcsoló, aki számomra kicsit sem érdekes... Időközben rájöttem, hogy tavaly a Giles-szal találkoztunk és sétáltunk végig az utcán, utána pedig a Mariannékkal ültünk be valahova, idén ez sem jött be. Szóval összességében nem voltam elájulva, de talán majd jövére jobb lesz.

A busz meg a sor

Mióta ilyen hideg idő van, de leginkább azóta hogy pár héttel ezelőtt meghúzódott a térdem, inkább preferálom a buszozást mint a gyaloglást. A Victoria Stationnél szállok föl mindig, amiről azt kell tudni, hogy London egyik, ha nem a legforgalmasabb vasút-és metróállomása és buszpályaudvar is egyben. Ezzel csak a reggeli embermenyiséget akartam érzékeltetni.

Ezárt történt, hogy első alkalommal, amikor félig kómásan a buszmegállóhoz értem, nem kicsit meglepődtem a nyugodtan, libasorban álló embereken. Itt ugyanis érkezési sorrendben lehet fölszállni a buszra, a tömeg tényleg türelmesen vár amíg sorra kerül - senki nem tolakszik, hanem mindenki elbattyog az akár a 20 méterre lévő sor végére is. Valahol az emlékeim mélyén felmerengett a Mars tér és az ottani pénteki mészárszék, amikor egyesek csak úgy élvezetből jól megtolták a tömeg hátulját, hadd lapuljunk. Az is igaz, hogy először értetlenkedtem egy sort, mert az angolokat lehet néha bamba birkáknak titulálni akik az ellenkezés legkisebb jele nélkül mindig azt csinálják amit a rendszer előír, de a második napon rájöttem hogy ez így tényleg sokkal gyorsabb, hatékonyabb módszer.

Annyit tennék még hozzá a történethez, hogy azért itt sem mindenhol van így, bár összességében sokkal érzékenyebbek/fogékonyabbak az angolok az érkezési sorrenddel kapcsolatban, mint mi magyarok. :) És az sem elhanyagolandó tény - még mielőtt valaki elkezdi hogy lám - lám, mi miért nem tudunk így viselkedni - hogy itt egy személy csak a felszállókat koordinálja, tehát egy ember csak azért kap fizetést, hogy a busz ajtaja mellett álljon, és a tudatlanokat a sor végére küldje vagy az értetlenkedő turistákat útba igazítsa.

Sötét van!

Helló!

Most nincs konkrét témám, de gondoltam írok egy kicsit, mert már nem takarózhatok azzal, hogy jajj, nincs kedvem a blog.hu-val szenvedni. Viszont most töltöttem el másfél órát minimum hogy tökéletesítsem a dizájnt, remélem tetszik.

A cím az óraátállításra utal, gondolom ezt mindenki kitalálta. Tegnap hazafelé gyalogolván szembesültem a délutáni sötétséggel, ami nem volt nagy meglepetés mondjuk, viszont nem számítottam arra, hogy a Green Parkban alig van közvilágítás. Néhány lámpa sorakozik, de nem azon a szakaszon, ahol tulajdonképpen az emberek járnak. Nem attól tartok hogy kirabolnak, mert forgalmas útszakasz, hanem egyszerűen attól hogy orra bukok vagy nekimegyek valakinek...

Egyébként voltunk Párizsban is, még a nyáron említettem szerintem, hogy ha minden jól megy, akkor én is mehetek, és minden jól ment. :) Csütörtökön reggel indultunk Eurostarral és péntek reggel jöttünk vissza. Eredetileg délután lett volna egy prezentáció, este pedig vacsi, de a szervező nagyokosok 2 héttel az esemény előtt eldöntötték, hogy összekötik a prezentációt a vacsorával. Mivel sok országnak már előre le volt foglalva a repjegye-vonatjegye, "kénytelenek voltunk" egy délutánt semmittevéssel tölteni, hát istenem... :) Igazából találkoztunk egy csajjal, aki régen a mi irodánkban dolgozott és most az szemüveg részleg marketing osztályán van, elmentünk egy olasz(!!!) étterembe (mert a Creperie-ben amit kinéztünk nem volt hely), utána volt 1-1,5 óránk várost nézni, úgyhogy elsétáltunk a Palace Vendome-hoz, onnan föl az Operához, utána vissza a hotelbe (ami a Madeline-hez volt közel), közben láttuk a sztrájkolókat is, rengetegen vonultak az utcákon, nem tűntek veszélyesnek, habár az is igaz, hogy jó sok rendőrt lehetett látni mindenütt. 

Este a prezentáció és a vacsi is jól sikerült, a vacsora nagyon ötletesen volt elkészítve, és utána buliztunk is - french-style. Ami azt jelenti, hogy a party 60-as 70-es évek dalaival kezdődött, de nem ám disco meg rock and roll, hanem Baby Love és társai, és utána sem lett jobb. A 80-as évek még szörnyűbb volt, néha egy kis Dr. Alban Sing Halleluja-javal keverve a 90-es évekből (ezen pl én nosztalgiáztam egy sort). 2-2 Beyonce és Black Eyed Peas számon kívül "kortárs" zeneszám nem igazán szerepelt a DJ repertoárjában. Ettől eltekintve sikerült fél 1re visszaérni a szállodába és egész jól éreztük magunkat, köszönhetően a jófej báros pasinak, aki kérdezés nélkül töltötte újra a pezsgőspoharainkat minden alkalommal. :)

Szóval összességében minden jól alakult, de egyáltalán nem volt holiday feelingje az útnak, mert egyrészt én szerveztem a hotelt és a vonatjegyeket és volt egy kis stresszrajtam, hogy mindenkinek minden megfeleljen, másrészt mégiscsak munkatársakkal voltam egész végig, plusz a főnököm főnökének a főnökének a főnöke is ott volt, szóval vigyázni kellett magunkra. Ja, és hadd ne mondjam, odafelé egy laza "hoppá, a Victoria line épp nem jár"-ral kerültem 20 perc késésbe, visszafelé a taxinak sikerült a Madeline Boulevard 12-be mennie a Waldorf Madeline helyett. Szerencsére akkoris elértünk mindent simán, de azért aggódtam, na.

Mindezek után péntek délután még dolgoztunk is, plusz este a Berniékhez voltunk hivatalosak a Giles-szal, lakásavató partira. Úgy voltam vele, hogy oké, odaérünk 7-8 között, 10 körül elindulunk, éjfélre már régen az igazak álmát alszom. Ahogy én azt elképzelem... Legközelebb amikor az órámra (vagy valaki órájára, mert nekem nincs) néztem, majdnem éjfél volt, amikorra az összes utolsó metrót is lekéstük már. Sebaj, kis tervváltoztatás után nálam kötöttünk ki, így is 2 re érkeztünk haza. Azt most nem ragoznám, hogy mennyi finomságot ettünk ittunk, sajttál szőlővel, salmon (füstölt lazac)-toaston, olivabogyók, stb, stb... Plusz finom bor, jó társaság.

A hétvége hátralevő része relaxálással telt, gondolom szintén nem meglepő. :)

November végén megyünk haza egy hétre, ezt már nagyon várom, plusz a karácsonyi időszakot is itt, Bond Noel-lel (erről még írok) forralt borral, 4 nap szabival, (itt ha a Karácsony hétvégére esik, akkor az utána következő 1 vagy 2 nap munkaszüneti nap!,ídén ugye 2 - és ugyanez vonatkozik Újév napjára is :P), rövidített munkanapokkal a 2 ünnep között, sütéssel főzéssel. Ettől eltekintve semmi konkrét tervem nincs, de majd találok valamit amiről írhatok.

Üdv

Helló minden kedves régi és új olvasó!

Üdvözlet az újaknak - előzmények: www.diainlondon.blog.hu

Régiek, örülök hogy rendben idetaláltatok.

Nem akarom elkiabálni, de remélhetőleg egy színesebb, képesebb, informatívabb, interaktívabb blogot fogok vezetni mint eddig.

Örülnék, ha kommentelnétek is, itt nem kell bejelentkezni hozzá.

Apropó, ma van 2 és fél éve, hogy megkezdtem londoni pályafutásomat, éljen!