Céges-puccos parti a Heathrownál

A múlt hétvégén otthon voltam, ami nem volt egy egyszerű mutatvány, de azelőtt is zajlott a zélet itt Londonban. Amint az előző bejegyzésben is írtam, partira készültünk aznap este. 

Sikerült időben elkészülnünk, még a hajamat is volt időm kivasalni - ez az ami máskor valahogy mindig kimarad. Az odautat gyorsan letudtuk, mert a Picadilly line-nal innen fél óra a Heathrow. A buli a Sofitel hotelben volt, amiben az a jó, hogy a terminált egy fedett folyosó köti össze az előcsarnokkal és anélkül lehet a hotelbe jutni, hogy az embernek ki kellene tennie a lábát a hidegbe. A hotelből nem sokat láttunk, és itt kicsit sajnáltam hogy ilyen közel lakunk, ugyanis majdnem mindenki más ott is aludt, biztos nem semmi élmény volt. 

Az este elején kicsit el voltunk veszve, ugyanis a Giles is csak a közvetlen munkatérsait ismeri, én pedig azok közül is csak egy valakivel találkoztam egyszer, úgyhogy a pezsgős pincérek hajkurászásával töltöttük időnket (itt jegyezném meg, hogy nem azért mert annyit ittunk, hanem mert mindig megígérték hogy hoznak nekünk pezsgőt, de azután valahogy sosem értek oda). Később persze rájöttünk, hogy bár is van ahol lehet kérni bármit, úgyhogy innentől fogva nem aggódtunk. Időközben találkoztunk pár munkatárssal/ismerőssel, és kiderült hogy az asztaltársaságokat is úgy szervezték hogy azok üljenek egy asztalnál akik ismerik egymást. 

A vacsi finom volt, de nem túl fantáziadús, és szerintem a pasiknak nem elég laktató, úgyanis az előétel lazac volt, a főétel csirkemell valami burgonyás zöldséges körettel, a desszertre pedig már nem is emlékszem. De hát ennyi emberre biztos nehéz menüt kitalálni, mert valaki úgyis panaszkodni fog. Az este fénypontja számomra a fellépő zenekar volt, egy vonós négyes, akik klasszikusokat adtak elő vicces feldolgozásban. A nevük Graffiti Classics volt, csekkoljátok le a honlapjukat, tényleg eszméletlen viccesek voltak és nagyon profik.

Ezután táncoltunk még egy kicsit, majd szocializálódtunk is. Bekerültem a "feleségek" közé, amikor a nők már nem tudtak tovább ácsorogni a topánkájukban és leültünk csevegni. Végülis jól elvoltunk és nem volt annyira sablonos sem a beszélgetés mint amire számítottam.

Időközben a Giles elkezdett brandy-t inni, mert ingyenes volt az alkohol, aminek köszönhetően mire elindultunk haza, kissé már becsiccsentett. Szerencsére minden probléma nélkül hazaértünk, itthon még ettünk egy kicsit, egyrészt azért mert megéheztünk, másrészt mert én nem akartam másnapos lenni. Ekkorra a Giles már elég vicces állapotban volt, a konyhában  kivette a kontaktlencséjét, majd 5 perc múlva amikor átöltözött, kissé összezavarodva megkérdezte, hogy bakker, kivettem én a kontaktlencsémet? Ebből gondolhatjátok, hogy nem sikerült másnaposság nélkül megúsznia a vasárnapot. Másnap reggel még elmélkedett azon, hogy hogy jutottunk haza, rácsodálkozott hogy jéé, mi ettünk itthon, és megkérdezte, hogy kivette-e a kontaktlencséjét... :)

Hójelentés és miegymás

A titkos tervem az, hogy hétvégenként megpróbálok korábban kelni mint Giles (ami elméletileg nem nehéz, mert az ő biológiai órája 11-12 között csörög... :P ) és ezt a plusz egy-másfél órát egy fincsi kávé társaságában, Petőfi rádiót hallgatva blogírással fogom tölteni.

Itt is volt hó, de persze az otthonival összehasonlítva jelentéktelen mennyiség, de nekünk ennyi jutott a télből. Múlt szombaton este kezdett esni, és már jó előre beharangozták, hogy tessék vigyázni, időben elindulni, késésekkel számolni. Sőt, a Heahtrow reptéren (az elmúlt évek tapasztalataiból "tanulva") előre eltöröltek pár járatot, hogy kisebb legyen a fennakadás. Ja, és mennyi hó esett? Nem több mint 10 centi. Mi egy park mellett lakunk, és nagyon szép volt a kilátás szombat este, de sajna már vasárnap reggelre összejárkáltak mindent, úgyhogy nem volt értelme képeket csinálni. Délután elmentünk még sétálni, de a park kivételével már mindenhol latyakosak voltak az utak. Viszont az itteniek kreatívkodtak egy sort, ugyanis nemcsak hóembereket, de hókutyákat, eszkimókunyhót, és még egy padon ülő hó-párt is láttunk a séta során. Azóta pedig szépen lassan elfogyott mindenhonnan a fehérség (azért a parkban még foltokban megtalálható a hó).

Azt persze még meglátjuk, hogy lesz e még ráadás, de remélem nem az elkövetkező 2 hétben, ugyanis február végén repülök haza egy hosszú hétvégére!

Ma este pedig egy a Giles munkahelye által szervezett partira megyünk, nem tudom milyen alkalomból, lehet ez újévi parti, csak februárban olcsóbb helyszínt találni... Valahol a Heathrow közelében leszünk egy hotelben, remélem jó buli lesz, fini vacsival és egy kis pezsgővel/borocskával... :D

Reset

Úgy döntöttem, hogy megpróbálok életet lehelni ebbe a blogba, mert az anyukám már többször letolt, hogy miért nem írok. Na persze nem csak emiatt, hanem mert történnek is dolgok az életemben, és közlésigényem is van, csak sajnos ihletnek vagyok híján a legtöbbször. Most így a költözés (igen, újabb), főnökváltás (végre!!) és az évkezdet után lenyugodni és rendszereződni látszódnak a dolgok, úgyhogy újra belevágok az írásba. 

Itt említeném meg azt is, hogy egy másik oka a London-blogom hanyagolásának az volt, hogy indítottam egy olvasóblogot is, mert annyit olvastam-olvasok mostanában, hogy muszáj volt valahogy lejegyeznem a gondolataimat. És bár szeptember környékére - amikoris tényleg besűrűsödtek a dolgok munka és magánélet terén - ott is annyira el voltam maradva az írással, hogy azt is elkerültem az elmúlt pár hónapban. De tervezem a folytatást, pláne hogy egy jó kis könyvekkel kapcsolatos kihívás előtt állok, de erről majd később, vagy ott. 

Szerintem a lemaradásaimat apránként, kisebb bejegyzések formájában fogom pótolni, hogy rendszeresen legyen olvasnivaló, még akkor is, amikor nem történik semmi.

Bocsánat ha az ékezetek néha hiányolnak, vagy nem stimmelnek, meg sem tudom mondani mikor írtam utóljára magyar billentyűzeten.

3 ev

Nem akarok tul sokat nosztalgiazni, csak csendben megjegyzem, hogy ma van 3 eve hogy megerkeztemm Londonba... Tegnap kicsit beleolvastam a blogom legelejebe, es hat eleg sokminden tortent, valtozott azota... :)

Párduc, oroszlán, gorilla...

Ma reggel épp jöttem föl a metróból a Green Parknál amikoris ismerős dallamra lettem figyelmes... Közelebb érve észrevettem, hogy egy gömbölyded bohócnak öltözött utcai zenész (csak itt a metró aluljáróban énekelnek inkább) a KFT Afrika című dalát adta elő nagy lelkesedéssel, mit sem törődve a ténnyel hogy senki nem érti mit énekel. Én azért élvezettel hallgattam és vigyorogtam egy sort (azóta is ezt a számot hümmögöm, pedig sosem szerettem), sajnos apró nem volt nálam...

Szösszenetek az elmúlt hetekből

Mivel a Marrakeshi bejegyzést akartam előbb befejezni, így nem írtam a mostanában történtekről, vegyük csak őket szépen sorjába.

1. Előszöris Valentin napoztunk a Giles-szal. Kicsi kettősséget éreztem, mert bár nagyon ki akartam mozdulni és csinálni valamit, de nem akartam csak egy lenni a sok bamba birka közül akik a Valentin nap alkalmából csakazértis elmennek vacsorázni. G az elején kreatívkodott (menjünk színházba a Frankensteint megnézni), de végülis maradtunk a hagyományos felállásnál. Egy "La Caricatura" nevű olasz pizzériába mentünk - már rágóta ki akartam próbálni - és jó választás volt, nagyon. A szivecskés lufiktól és falragaszoktól eltekintve minden isteni finom volt és egy üveg bort is elfogyasztottunk (ami nálunk nagy szó), uh a végére be is csiccsentettünk picit. :) És végre, végre kaptam virágot is tőle.

2. Megvolt a szokásos 2 leltározás is, az egyik a régi munkahelyemen, a másik most kivételesen a Sloan Square-i butikban, ahol még sosem jártam. Sokkal kevesebb a "cucc", viszont a butik maga nagyobb mint a Harrodsban lévő. Minden jól ment, gyorsan lezavartuk a számolást.

3. A február vége március eleje a munka jegyében telt, volt egy "consultant conference"-ünk, amit nagyjából én szerveztem. 17 olyan alkalmazottunk van (egy ügynökségen keresztül), akik nagyobb áruházakban mint pl Harrods, Selfridges árulják a parfümöket, nekik szerveztünk egy egynapos tréninget. A 17ből kb 6an nem Londonban és környékén élnek, tehát nekik vonatjegyet, szállást kellett intézni, ezen felül éttermet foglalni az ebédre, vacsorára, meeting room-ot előkészíteni és úgy általában ügyelni hogy minden zökkenőmentesen haladjon. Igazából nem egy nagy was ist das, de a végére nagyon elfáradtam. 

Viszont ennek köszönhetően végre céges vacsink is volt. Egy Cocoon nevű ázsiai étterembe mentünk ami a Picadilly Circus tőszomszédságában van, és isteni ételeket kóstolunk. Végül egy bárban kötöttünk ki, ahol a marketing manager, felbuzdulva azon a tényen hogy mindent elszámolhat, 2 üveg pezsgőt hozatott amikor már csak 5en maradtunk... Szerencsére egész este fehérbort ittam, így nem okozott akkora problémát a pezsgő, és másnap én voltam a legkevésbé másnapos...

Összességében hihetetlen jó volt végre szemtől szembe találkozni ezekkel az emberekkel, mert egyébként heti kapcsolatban vagyunk velük, és csak a londoniak jönnek hébe hóba az irodába.

4. Ezután jött a megszokott negyedéves meeting, amit már rutinból szervezek, és azt vettem észre magamon, hogy a meeting alatt sokkal de sokkal többet nyilvánulok meg mint régebben, mivel egyre jobban ismerem a "bizniszt", jobban össze tudom kötni hogy mi mindek az eredménye, és tudok, merek is kommentálni.

5. Valamikor ekkor történt és említésre méltó, hogy bevertem az orrom, igazából lefejeltem a laptopom... Általában ágyban fekve, laptoppal az ölemben netezek. Épp pozíciót akartam váltani, amikor a nyitott laptop a fejemre borult és a felső éle felhorzsolta az orrnyergemet - egy vízszintes vágás keletkezett pont a 2 szemem között. Majd egy hétig úgy néztem ki, mint akit orrbanyomtak, és egy kicsi heg még most is látszik. Akármikor amikor visszagondolok az eseményre a homlokomra csapok, hogy hogy lehet valaki ennyire idióta hogy lefejeli a laptopját... Egyébként meg simán beperelhetném az Applet (ha Amerikában élnék), mert túl éles a MacBook felső lapja, és ez veszélyes is lehet - amint a mellékelt példa is mutatja.

6. G-vel koncerten is voltunk, egy Birds View nevű fesztivál keretében 4 nők által rendezett thriller vagy horrofilmet mutattak be (1913-ból, 26-ból, 55-ből és 56-ból ha jól emlékszem), amihez 4 kortárs zeneszerzőnő írt zenét. Ez tökéletesen ötvözi mindkettőnk érdeklődési körét, mert míg én a filmeket szeretem, Giles a zenéért, a filmzenéért van oda. Nem akarok belemenni a részletekbe, a 4 ből 3 érdekes, ezek körül pedig az egyik pedig kifejezetten lenyűgöző volt.

7. És képzeljétek, voltam Lyonban is a múlt héten. Igazából egy Lyon melletti kisvárosban, Genasban voltunk, annak is a legszélén mert ott van a mi raktárunk-logisztikai központunk. Tehát még mielőtt itt mindenki irigykedni/örömködni kezdene, most szólok, h kb semmit nem láttam Franciaországból. 

Az egész úgy kezdődött, ha főnököm szólt, hogy lesz valami meeting az összes sales admin-nak (amik mi vagyunk a Ros-szal), 2 napos, az egyikre én megyek, a másikra a Ros. Először nem értettem, hogy most akkor mi van, semmi értelme kettéosztani egy meetinget hogy én csak a felén vagyok ott, de aztán kiderült, hogy a két napon ugyanazt fogják elmondani...csak ezt a főnököm elfelejtette közölni. Szóval kedden du repültem, szerda este jöttem vissza. 

A hotelünk nagyon jó volt, végre valahol normális méretű szobát adtak. Másnap sikeresen megtaláltuk egymást a csajokkal, amikoris a meeting kezdetekor kiderült, hogy a kivetített pretentáció angolul lesz, de az összes komment és megbeszélés franciául. Welcome to Cartier... Komolyan mondom, ennyi erővel elküldhették volna a prezentációt emailben. Ott ültem egész délelőtt, szerintem látni lehetett a füstöt kijönni a fülemből, olyan mérges voltam. (erre mondja azt az angol, h fuming - szószerint:)) Egy oldalnyi prezihez egy 5-10 perces hozzászólás, vita tartozott, számomra az egész meeting lényege lett volna, hogy más országokban mit-hogy csinálnak, mik a specifikációk, stb, stb... Délután pedig meglátogattuk a raktárunkat, ami hatalmas és érdekes volt, és itt már majdnem mindent lefordítottak nekem. 

Az egyetlen pozitívum az ebéd volt amit muszály megemlítenem, mert ez elmúlt idők legjobb éttermi fogásai voltak. Előétel: egy pohárban egy réteg lágy sajt (de keményebb mint a krámsajt),  egy réteg cukkini felkockázva, még egy réteg sajt és szárított paradicsom a tetjén. Nyammmmmm... Főétel, rizottóféle köret, szerintem tejszínnel főzve - mindenesetre fehér szószszal, rajta valami tengeri halacska leöntve paprikás mártással. Issssteni. Desszert: epres gateu (epres-vaniliástöltelékes(hideg, de nem jégkrém)-piskótás finomság. Jajj-jajj. Na ezért megérte elmenni. :P

8. Már már majdnem itt a tavasz, ennek örömére múlt hétvégén elmentünk Richmond-ba, ami félig meddig Londonhoz tartozik, mert 4-es zóna még csak, de hivatalosan már egy másik megyében van. (ez nem tudom mennyire érthető, tessék megnézni egy London-térképet, Richmond délnyugaton van, éppenhogycsak kívül a térképen jelölt London határon). Richmond olyan mint egy kisváros, nagyon bájos, kis boltocskákkal, pub-okkal, zegzugos utcákkal, romantikus Temzeparttal és egy haaataaalmas parkkal. A parkban most voltam először, és szöges ellentéte a London belvárosában található Hyde, Regents, St. James és egyéb ilyen tipusú parkoknak, mert míg ez utóbbiak rendezettek, fűnyírottak, virágosak, a Richmond Park olyan mint egy erdő, ráadásul nem is kicsi. Vannak lebetonozott utak, de ha azokról letérsz akkor olyan mintha egy erdei rét vagy susnyás közepén battyognál. Jóó sokat gyalogoltunk és egy jól megérdemelt pub-vacsorával zártuk a napot.

Ok, visszatekintve kb ennyi történt az elmúlt 2 hónapban. Köszönöm a figyelmet, hamarosan újra jelentkezem. (Ha belegondolok, hogyha kicsit megerőltetném magam, ebből 8 bejegyzés is lehetett volna...)

Marrakesh - 4. rész (egyelőre képek nélkül, de dolgozom rajta)

Rájöttem hogy ha most nem írok akkor több mint 1 hét ismét el fog telni mire időm lesz egy kis blogozásra,  tehát úgy döntöttem hogy hajrá!

A következő marrakesh-i napunk igazi turista nap volt. Reggel korán keltünk, sütött a nap, a tetőteraszon reggeliztünk, majd a közeli Saadian Tombs felé vettük az irányt ami egy királyi temető tulajdonképpen. Sok izgalmasat nem tudok róla mesélni, ha nem tudom hogy temetkezési hely, sosem jöttem volna rá, hogy azok a valamik sírok, viszont lélegzetelállítóan szép faragások voltak a falon, illetve igazából a falból faragták ki a mintákat. 

Ezután egy királyi/szultáni palotát néztük meg, amit a 19. század végén epítették az egyik uralkodónak és négy feleségének. A faragások és mozaikok itt is lenyűgözőek voltak, én hiányoltam a berendezést mert akkor sokkal stílusosabb lett volna a hely. A palotában való barangolás közepette eljutottunk az uralkodó 24 szeretőjének az épületrészébe, sőt a fő szeretőnek kifejezetten nagy szobája, lakrésze volt.

Az eddig végigjárt terület pont ellenkező irányban volt a piactól (a szállásunkat tekintve) és jó volt kicsit bóklászni a sikátorok között, mert bár itt is voltak árusok, messze nem olyan erőszakosak mint a souks-ban. Viszont nem is olyan engedékenyek, mert bementünk egy szép táskás helyre ahol nulla érdeklődést mutattak irányunkban az eladók, sőt amikor megkérdeztük valaminek az árát, akkor csak megmondták és ismét elfordultak. És azt is észrevettem hogy míg más városokban én mindig próbálom elkerülni a turistákkat, itt kifejezetten megnyugtatott ha befordultunk egy szük sikátorba és láttunk párat. :)

Mindeközben nagyon megéheztünk, de szerencsére sikerült Giles-t rábeszélnem hogy az első útbaeső helyre üljünk be (mert egyébként nagyon szeret előre tervezni). A lehető legjobb döntés volt, gyönyörű tetőteraszon kötöttünk ki, és bár sokat vártunk mire megjött a rendelésünk, egy egyszerű csirke és valami bárányos szendvics/bagett valami mennyei ízű volt. Azóta is emlegettük ezt a helyet, hogy ez volt az egyik legjobb.

Ebéd után a piacra mentünk - taxit fogni. Nem kis alkudozás után sikerült is: a szálláshelyünkön azt mondták hogy 20-30 dihramnál ne adjunk többet, persze mindenki 50et kért, de a végén sikerült 30ért szerezni egyet - ezért a Giles dolgozott meg. A város másik végébe a Majorelle Gardens-be (kertek) mentünk. Ez a rész arról híres hogy Yves Saint Laurent (és azt hiszem barátai) hozták létre és sok időt töltöttek ott. Kicsit túl mesterkélt volt a kert rész de azért szép, és közben megnéztünk egy kiállítást is YSL által tervezett ruhákból.

Közben elhatározunk hogy bemegyünk a modern városrészbe is, mert oké hogy óváros és riad-ok meg souks, de vajon hogyan élnek az igazi marokkóiak? És azt kell hogy mondjam hogy Marokkó nem sokban különbözik jópár európai várostól, igaz az összes ház ugyanolyan tipikus barackszínű, de sok újonan épített lakóházakat-lakóparkokat láttunk, a főtéren többek között egy nagy Zarát és Mango-t is és végre normális boltokat is találtunk. Az másik célunk az volt hogy találjunk egy bárt és ihassunk egy pohár bort!!! :) Nem azért mert nem tudunk alkohol nélkül meglenni, de ennyi séta után jól esett egy kis rose. :)

Tartalékoltunk annyi energiát hogy vissza tudjunk sétálni a riad-ba, este pedig vacsizni mentünk a szülinapom alkalmából. Ez volt az egyetlen étkezés amikor nagyot csalódtam a marokkói konyhában. Odaértünk, megnéztük az étlapot, egyetlen dolgot láttam amit még eddig nem. A pincér elmondása szerint ez valami vékony palacsintatésztába tekert csirkehusi, gondoltam jól hangzik, jó lesz. Amikor kihozták, kiderült hogy egy tenyérni méretű dologról van szó ami mellé mi nem rendeltünk köretet, se salátát mert nem gondoltuk hogy kellene. A palacsintatésztát inkább rétestésztának nevezném, de nem is ebből adódott a probléma, hanem abból, hogy ez az egész édes volt! Porcukorral leszórva!!! A töltelék valami fügével vagy datolyával megbolondított csirke lehetett, ami más keretek között biztos finom lett volna, de nem így. Node sebaj, kissé éhesen tértünk nyugovóra.

Az utolsó napunkat az ajándékvásárlásnak szenteltük, már már profin tájékozódtunk a souks-ban, néhol sikeresen, néhol kevésbé sikeresen vásárolgattunk-alkudoztunk. Én olyannyira elfáradtam hogy a végén már energiám sem volt alkudni. Ja, viszont ezen a napon kétszer is azt mondták hogy biztos hogy berber vér folyik az ereimben, mert a berber nők szoktak ennyire makacsok lenni és nem engedi az alkuban. :) Pedig csak a mórai vásárban gyakoroltam... 

A nap fénypontja az ebéd helyéül választott Cafe de Paris volt a főtér egyik sarkában, ahonnan a 3 emeletes épületnek köszönhetően hihetetlen látvány tárult elénk. Volt még időnk a gép indulásáig ugyhogy nyugodtan fényképezgettem, és néztük az embereket. Itt történt hogy kiszúrtunk egy igazi történetmesélőt is, aki köré tényleg odagyűltek az emberek és hallgatták mit mond és teljesen beleélték magukat. Számomra ez volt az egyik "legmarokkóibb" élmény, mintha a múlt századból ittragadt regélőt láttunk volna.

A visszaúton sem történt semmi érdekfeszítő, kivéve hogy a tavaszi kiskabátommal együtt rettentő hidegre érkeztünk vissza Londonba.