3 ev

Nem akarok tul sokat nosztalgiazni, csak csendben megjegyzem, hogy ma van 3 eve hogy megerkeztemm Londonba... Tegnap kicsit beleolvastam a blogom legelejebe, es hat eleg sokminden tortent, valtozott azota... :)

Párduc, oroszlán, gorilla...

Ma reggel épp jöttem föl a metróból a Green Parknál amikoris ismerős dallamra lettem figyelmes... Közelebb érve észrevettem, hogy egy gömbölyded bohócnak öltözött utcai zenész (csak itt a metró aluljáróban énekelnek inkább) a KFT Afrika című dalát adta elő nagy lelkesedéssel, mit sem törődve a ténnyel hogy senki nem érti mit énekel. Én azért élvezettel hallgattam és vigyorogtam egy sort (azóta is ezt a számot hümmögöm, pedig sosem szerettem), sajnos apró nem volt nálam...

Szösszenetek az elmúlt hetekből

Mivel a Marrakeshi bejegyzést akartam előbb befejezni, így nem írtam a mostanában történtekről, vegyük csak őket szépen sorjába.

1. Előszöris Valentin napoztunk a Giles-szal. Kicsi kettősséget éreztem, mert bár nagyon ki akartam mozdulni és csinálni valamit, de nem akartam csak egy lenni a sok bamba birka közül akik a Valentin nap alkalmából csakazértis elmennek vacsorázni. G az elején kreatívkodott (menjünk színházba a Frankensteint megnézni), de végülis maradtunk a hagyományos felállásnál. Egy "La Caricatura" nevű olasz pizzériába mentünk - már rágóta ki akartam próbálni - és jó választás volt, nagyon. A szivecskés lufiktól és falragaszoktól eltekintve minden isteni finom volt és egy üveg bort is elfogyasztottunk (ami nálunk nagy szó), uh a végére be is csiccsentettünk picit. :) És végre, végre kaptam virágot is tőle.

2. Megvolt a szokásos 2 leltározás is, az egyik a régi munkahelyemen, a másik most kivételesen a Sloan Square-i butikban, ahol még sosem jártam. Sokkal kevesebb a "cucc", viszont a butik maga nagyobb mint a Harrodsban lévő. Minden jól ment, gyorsan lezavartuk a számolást.

3. A február vége március eleje a munka jegyében telt, volt egy "consultant conference"-ünk, amit nagyjából én szerveztem. 17 olyan alkalmazottunk van (egy ügynökségen keresztül), akik nagyobb áruházakban mint pl Harrods, Selfridges árulják a parfümöket, nekik szerveztünk egy egynapos tréninget. A 17ből kb 6an nem Londonban és környékén élnek, tehát nekik vonatjegyet, szállást kellett intézni, ezen felül éttermet foglalni az ebédre, vacsorára, meeting room-ot előkészíteni és úgy általában ügyelni hogy minden zökkenőmentesen haladjon. Igazából nem egy nagy was ist das, de a végére nagyon elfáradtam. 

Viszont ennek köszönhetően végre céges vacsink is volt. Egy Cocoon nevű ázsiai étterembe mentünk ami a Picadilly Circus tőszomszédságában van, és isteni ételeket kóstolunk. Végül egy bárban kötöttünk ki, ahol a marketing manager, felbuzdulva azon a tényen hogy mindent elszámolhat, 2 üveg pezsgőt hozatott amikor már csak 5en maradtunk... Szerencsére egész este fehérbort ittam, így nem okozott akkora problémát a pezsgő, és másnap én voltam a legkevésbé másnapos...

Összességében hihetetlen jó volt végre szemtől szembe találkozni ezekkel az emberekkel, mert egyébként heti kapcsolatban vagyunk velük, és csak a londoniak jönnek hébe hóba az irodába.

4. Ezután jött a megszokott negyedéves meeting, amit már rutinból szervezek, és azt vettem észre magamon, hogy a meeting alatt sokkal de sokkal többet nyilvánulok meg mint régebben, mivel egyre jobban ismerem a "bizniszt", jobban össze tudom kötni hogy mi mindek az eredménye, és tudok, merek is kommentálni.

5. Valamikor ekkor történt és említésre méltó, hogy bevertem az orrom, igazából lefejeltem a laptopom... Általában ágyban fekve, laptoppal az ölemben netezek. Épp pozíciót akartam váltani, amikor a nyitott laptop a fejemre borult és a felső éle felhorzsolta az orrnyergemet - egy vízszintes vágás keletkezett pont a 2 szemem között. Majd egy hétig úgy néztem ki, mint akit orrbanyomtak, és egy kicsi heg még most is látszik. Akármikor amikor visszagondolok az eseményre a homlokomra csapok, hogy hogy lehet valaki ennyire idióta hogy lefejeli a laptopját... Egyébként meg simán beperelhetném az Applet (ha Amerikában élnék), mert túl éles a MacBook felső lapja, és ez veszélyes is lehet - amint a mellékelt példa is mutatja.

6. G-vel koncerten is voltunk, egy Birds View nevű fesztivál keretében 4 nők által rendezett thriller vagy horrofilmet mutattak be (1913-ból, 26-ból, 55-ből és 56-ból ha jól emlékszem), amihez 4 kortárs zeneszerzőnő írt zenét. Ez tökéletesen ötvözi mindkettőnk érdeklődési körét, mert míg én a filmeket szeretem, Giles a zenéért, a filmzenéért van oda. Nem akarok belemenni a részletekbe, a 4 ből 3 érdekes, ezek körül pedig az egyik pedig kifejezetten lenyűgöző volt.

7. És képzeljétek, voltam Lyonban is a múlt héten. Igazából egy Lyon melletti kisvárosban, Genasban voltunk, annak is a legszélén mert ott van a mi raktárunk-logisztikai központunk. Tehát még mielőtt itt mindenki irigykedni/örömködni kezdene, most szólok, h kb semmit nem láttam Franciaországból. 

Az egész úgy kezdődött, ha főnököm szólt, hogy lesz valami meeting az összes sales admin-nak (amik mi vagyunk a Ros-szal), 2 napos, az egyikre én megyek, a másikra a Ros. Először nem értettem, hogy most akkor mi van, semmi értelme kettéosztani egy meetinget hogy én csak a felén vagyok ott, de aztán kiderült, hogy a két napon ugyanazt fogják elmondani...csak ezt a főnököm elfelejtette közölni. Szóval kedden du repültem, szerda este jöttem vissza. 

A hotelünk nagyon jó volt, végre valahol normális méretű szobát adtak. Másnap sikeresen megtaláltuk egymást a csajokkal, amikoris a meeting kezdetekor kiderült, hogy a kivetített pretentáció angolul lesz, de az összes komment és megbeszélés franciául. Welcome to Cartier... Komolyan mondom, ennyi erővel elküldhették volna a prezentációt emailben. Ott ültem egész délelőtt, szerintem látni lehetett a füstöt kijönni a fülemből, olyan mérges voltam. (erre mondja azt az angol, h fuming - szószerint:)) Egy oldalnyi prezihez egy 5-10 perces hozzászólás, vita tartozott, számomra az egész meeting lényege lett volna, hogy más országokban mit-hogy csinálnak, mik a specifikációk, stb, stb... Délután pedig meglátogattuk a raktárunkat, ami hatalmas és érdekes volt, és itt már majdnem mindent lefordítottak nekem. 

Az egyetlen pozitívum az ebéd volt amit muszály megemlítenem, mert ez elmúlt idők legjobb éttermi fogásai voltak. Előétel: egy pohárban egy réteg lágy sajt (de keményebb mint a krámsajt),  egy réteg cukkini felkockázva, még egy réteg sajt és szárított paradicsom a tetjén. Nyammmmmm... Főétel, rizottóféle köret, szerintem tejszínnel főzve - mindenesetre fehér szószszal, rajta valami tengeri halacska leöntve paprikás mártással. Issssteni. Desszert: epres gateu (epres-vaniliástöltelékes(hideg, de nem jégkrém)-piskótás finomság. Jajj-jajj. Na ezért megérte elmenni. :P

8. Már már majdnem itt a tavasz, ennek örömére múlt hétvégén elmentünk Richmond-ba, ami félig meddig Londonhoz tartozik, mert 4-es zóna még csak, de hivatalosan már egy másik megyében van. (ez nem tudom mennyire érthető, tessék megnézni egy London-térképet, Richmond délnyugaton van, éppenhogycsak kívül a térképen jelölt London határon). Richmond olyan mint egy kisváros, nagyon bájos, kis boltocskákkal, pub-okkal, zegzugos utcákkal, romantikus Temzeparttal és egy haaataaalmas parkkal. A parkban most voltam először, és szöges ellentéte a London belvárosában található Hyde, Regents, St. James és egyéb ilyen tipusú parkoknak, mert míg ez utóbbiak rendezettek, fűnyírottak, virágosak, a Richmond Park olyan mint egy erdő, ráadásul nem is kicsi. Vannak lebetonozott utak, de ha azokról letérsz akkor olyan mintha egy erdei rét vagy susnyás közepén battyognál. Jóó sokat gyalogoltunk és egy jól megérdemelt pub-vacsorával zártuk a napot.

Ok, visszatekintve kb ennyi történt az elmúlt 2 hónapban. Köszönöm a figyelmet, hamarosan újra jelentkezem. (Ha belegondolok, hogyha kicsit megerőltetném magam, ebből 8 bejegyzés is lehetett volna...)

Marrakesh - 4. rész (egyelőre képek nélkül, de dolgozom rajta)

Rájöttem hogy ha most nem írok akkor több mint 1 hét ismét el fog telni mire időm lesz egy kis blogozásra,  tehát úgy döntöttem hogy hajrá!

A következő marrakesh-i napunk igazi turista nap volt. Reggel korán keltünk, sütött a nap, a tetőteraszon reggeliztünk, majd a közeli Saadian Tombs felé vettük az irányt ami egy királyi temető tulajdonképpen. Sok izgalmasat nem tudok róla mesélni, ha nem tudom hogy temetkezési hely, sosem jöttem volna rá, hogy azok a valamik sírok, viszont lélegzetelállítóan szép faragások voltak a falon, illetve igazából a falból faragták ki a mintákat. 

Ezután egy királyi/szultáni palotát néztük meg, amit a 19. század végén epítették az egyik uralkodónak és négy feleségének. A faragások és mozaikok itt is lenyűgözőek voltak, én hiányoltam a berendezést mert akkor sokkal stílusosabb lett volna a hely. A palotában való barangolás közepette eljutottunk az uralkodó 24 szeretőjének az épületrészébe, sőt a fő szeretőnek kifejezetten nagy szobája, lakrésze volt.

Az eddig végigjárt terület pont ellenkező irányban volt a piactól (a szállásunkat tekintve) és jó volt kicsit bóklászni a sikátorok között, mert bár itt is voltak árusok, messze nem olyan erőszakosak mint a souks-ban. Viszont nem is olyan engedékenyek, mert bementünk egy szép táskás helyre ahol nulla érdeklődést mutattak irányunkban az eladók, sőt amikor megkérdeztük valaminek az árát, akkor csak megmondták és ismét elfordultak. És azt is észrevettem hogy míg más városokban én mindig próbálom elkerülni a turistákkat, itt kifejezetten megnyugtatott ha befordultunk egy szük sikátorba és láttunk párat. :)

Mindeközben nagyon megéheztünk, de szerencsére sikerült Giles-t rábeszélnem hogy az első útbaeső helyre üljünk be (mert egyébként nagyon szeret előre tervezni). A lehető legjobb döntés volt, gyönyörű tetőteraszon kötöttünk ki, és bár sokat vártunk mire megjött a rendelésünk, egy egyszerű csirke és valami bárányos szendvics/bagett valami mennyei ízű volt. Azóta is emlegettük ezt a helyet, hogy ez volt az egyik legjobb.

Ebéd után a piacra mentünk - taxit fogni. Nem kis alkudozás után sikerült is: a szálláshelyünkön azt mondták hogy 20-30 dihramnál ne adjunk többet, persze mindenki 50et kért, de a végén sikerült 30ért szerezni egyet - ezért a Giles dolgozott meg. A város másik végébe a Majorelle Gardens-be (kertek) mentünk. Ez a rész arról híres hogy Yves Saint Laurent (és azt hiszem barátai) hozták létre és sok időt töltöttek ott. Kicsit túl mesterkélt volt a kert rész de azért szép, és közben megnéztünk egy kiállítást is YSL által tervezett ruhákból.

Közben elhatározunk hogy bemegyünk a modern városrészbe is, mert oké hogy óváros és riad-ok meg souks, de vajon hogyan élnek az igazi marokkóiak? És azt kell hogy mondjam hogy Marokkó nem sokban különbözik jópár európai várostól, igaz az összes ház ugyanolyan tipikus barackszínű, de sok újonan épített lakóházakat-lakóparkokat láttunk, a főtéren többek között egy nagy Zarát és Mango-t is és végre normális boltokat is találtunk. Az másik célunk az volt hogy találjunk egy bárt és ihassunk egy pohár bort!!! :) Nem azért mert nem tudunk alkohol nélkül meglenni, de ennyi séta után jól esett egy kis rose. :)

Tartalékoltunk annyi energiát hogy vissza tudjunk sétálni a riad-ba, este pedig vacsizni mentünk a szülinapom alkalmából. Ez volt az egyetlen étkezés amikor nagyot csalódtam a marokkói konyhában. Odaértünk, megnéztük az étlapot, egyetlen dolgot láttam amit még eddig nem. A pincér elmondása szerint ez valami vékony palacsintatésztába tekert csirkehusi, gondoltam jól hangzik, jó lesz. Amikor kihozták, kiderült hogy egy tenyérni méretű dologról van szó ami mellé mi nem rendeltünk köretet, se salátát mert nem gondoltuk hogy kellene. A palacsintatésztát inkább rétestésztának nevezném, de nem is ebből adódott a probléma, hanem abból, hogy ez az egész édes volt! Porcukorral leszórva!!! A töltelék valami fügével vagy datolyával megbolondított csirke lehetett, ami más keretek között biztos finom lett volna, de nem így. Node sebaj, kissé éhesen tértünk nyugovóra.

Az utolsó napunkat az ajándékvásárlásnak szenteltük, már már profin tájékozódtunk a souks-ban, néhol sikeresen, néhol kevésbé sikeresen vásárolgattunk-alkudoztunk. Én olyannyira elfáradtam hogy a végén már energiám sem volt alkudni. Ja, viszont ezen a napon kétszer is azt mondták hogy biztos hogy berber vér folyik az ereimben, mert a berber nők szoktak ennyire makacsok lenni és nem engedi az alkuban. :) Pedig csak a mórai vásárban gyakoroltam... 

A nap fénypontja az ebéd helyéül választott Cafe de Paris volt a főtér egyik sarkában, ahonnan a 3 emeletes épületnek köszönhetően hihetetlen látvány tárult elénk. Volt még időnk a gép indulásáig ugyhogy nyugodtan fényképezgettem, és néztük az embereket. Itt történt hogy kiszúrtunk egy igazi történetmesélőt is, aki köré tényleg odagyűltek az emberek és hallgatták mit mond és teljesen beleélték magukat. Számomra ez volt az egyik "legmarokkóibb" élmény, mintha a múlt századból ittragadt regélőt láttunk volna.

A visszaúton sem történt semmi érdekfeszítő, kivéve hogy a tavaszi kiskabátommal együtt rettentő hidegre érkeztünk vissza Londonba.

Marrakesh - 3. rész

Szóval ott tartottam hogy csütörtök és souks és felhős idő. Igazából elég későn indultunk neki a napnak (11 körül) és leginkább a souksban bolyongtunk, ekkor még próbáltuk kiismerni magunkat. Viccesek voltunk amikor egy jó nagy kör után rájöttünk, hogy jéé itt már jártunk. :) Az ezt következő napokban is mindig voltak ilyen támpontok, hogy jé, ezt a piros táskát már láttam, jé itt vagyunk a fa-állarcoknál, jé ezekről már csináltam képet... :) És ekkor történt az első alkudozásom is. Megtetszett egy szép fa gyertyatartó, és én tudatlan megkérdeztem hogy mennyibe kerül. Nem emlékszem pontosan mint mondott az eladó pasas, de valahol 60 és 100 dihram között volt az ár. És próbált rábeszélni, ha kettőt veszek akkor kapok kedvezményt. De én igazából nem akartam megvenni, mert semmi jó ötletem nem volt hogy kinek adhatnám ajándékba, pedig nagyon tetszettek. Próbáltam visszakozni hogy nem, köszönöm, nem kell, stb, stb. Itt jött a szokásos ajánlat, hogy akkor mondjak egy árat én. Pfff... (erre vigyázni kell). Oké, mondtam hogy a kettőt elviszem 60ért. Erre mondta hogy neem, ez túl kevés, és ezek szép díszesek (tényleg azok), a simákat odaadja 60ért. Mondtam nem, az nekem nem kell, vagy ez, vagy semmi. Ő persze szegény ment le az árral, én meg folyamatosan tartottam magam, hogy 60 és kész. És a legvégén amikor már menni készültünk - én tényleg otthagytam volna, ha engedi - mondta hogy oké, jólvan, 60. Háh! :) Jó érzés volt azért, de sajnáltam a pasast is, és igazából tetszettek nagyon a gyertyák és később szerencsére kitaláltam hogy a Mariannal és az Anitának adom őket. Mindenesetre nagyon örültem a szerzeményemnek és a Giles jól megdícsért utána, hogy nahát milyen ügyes voltam és mekkora szám lett hirtelen, tegnap meg hogy be voltam tojva... :)

Időközben megebédeltünk egy helyen, és azt hiszem hogy itt az ideje hogy kitérjek a marokkói ételekre is... Azt kell mondanom hogy minden amit kóstoltunk nagyon finom volt (egy kivételével), csak az a baj hogy összességében a marokkói konyha (legalábbis az amit a turistáknak kínálnak) nem túl változatos. Vannak ugye a nyársak amit első este ettünk a piacon, a kuszkusz amit mindenki ismerhet, ez létezik zöldséges, csirkés és bárányos változatban, és a tagine (ejtsd: tazsín) ami egy speciális kúp alakú agyagedényben főzött "egytálétel" hússal és zöldséggel vagy gyümölccsel megbolondítva. Pl. hagymás-mandulás-citromos csirke, vagy szilvás-olivás-bárány. Mindez finom, ízletes (a szilva és a mazsola féle dolgok nagyon jó ízt adnak neki), de véges számú variációja van. (De ha legközelebb hazamegyek Anyu, szerintem a római tálban kipróbálhatunk valami hasonlót!) Emellé lehet rendelni marokkói salátát ami apróra vágott paradicsom hagyma és még valami más keveréke, de a Giles szerint ez nem is eredeti marokkói, és a már említett kenyér. A piacon még lehetett halat kapni, és még van pár levesféle is, de ennyi. Alapvetően jókat ettünk (kivéve azt az egy alkalmat) de a végére már kicsit untuk a választékot és azt sajnáltuk hogy nem mentünk vissza a piacra vacsorázni még egyszer.

Ezen a helyen ebédeltünk

A fent említett 2 fajta tagine ételt ettük és persze az elmaradhatatlan narancslét. Utána még bóklásztunk egy picit majd visszatértünk a szállásra. A párizsban jól bevált rendszer szerint ha késő délután 1-2 órát pihizünk a hotelben, akkor este sokkal tovább bírju és legalább este is látjuk a város. Az egyik utikönyv által ajánlott helyre mentünk amit sikerült megtalálnunk az egyik sikátor mégsikátorosabb mellékutcájában, viszont kívülről nem lehetett látni hogy hogy néz ki és mennyire van tele. Az utikönyv szerint meglehetősen giccsesen van berendezve, de úgymond ez adja az étterem báját. És tényleg, rögtön lecsaptak ránk a bejáratnál tehát már nem volt mittenni, bevezettek az étterem részbe és egy hatalmas, több részből-beugrókból álló helységbe érkeztünk. Minden asztal olyan puccosan volt megterítve (hófehér terítő, sokfajta kés-kanál-villa, selyemszalvéte a pohárban, hogy azt hittük, jesszus mennyibe fog ez kerülni? Gyorsan megnézük az étlapot a biztonság kedvéért és teljesen normális, a piacihoz közelítő árakat találtunk, úgyhogy maradtunk. Sajnos nagyon kevesen voltak, ezáltal még furábbnak hatott a hely, de azért jól elvoltunk. Én kuszkuszt ettem, a Giles pedig valami tagine-hoz hasonlatos dolgot - azt hiszem tangiának (ejtsd: tandzsía) hívják és kihagytam a felsorolásból, de majd most... Szóval ez is egy darab húst jelent megsütve-főzve (ez esetben inkább főzve), de ezt az egészet egy agyagkancsóban készítik a kúp alakú tálféleség helyett. És igazából a kuszkusznak is több változata van, mert amit a legtöbben esznek az a gyors változat amit csak leöntünk vízzel vagy párolunk és 10 perc alatt kész, de az igazi kuszkuszt órákig kell öntözni, párolni, leönteni, stb. És itt ettem olyat ami sokkal de sokkal puhább, apróbbszemű mint az amit mi szoktunk csinálni.

Nos, ennyi volt a csütörtök. Elnézést hogy apránként haladok de én nem tudok egyszerre nagyon sokat írni, szóval ismét: folytatása következik.

Marrakesh - 2. rész

Most akkor írok egy pár sort a hotelről is mert mindenképpen megérdemli. Azt olvastam hogy Marrakeshben a 90es évek környékén bagóért lehetett lepukkant házakat venni, amit aztán szépen átalakítottak hotellé. De igazából ahol mi voltunk, azt nem hotelnek hívják, hanem "riad"-nak, ami egy belső udvarral rendelkező épületet takat (ha jól tudom). A mi riadunk egyszerűen gyönyörű volt, rengeteg csempézett falfelület, marokkói hangulatú berendezések, stb. Hadd beszéljenek magukért a képek inkább:

A szobánkról nem sikerültek jól a képek, úgyhogy a következőket a riad honlapjáról mentettem. Minden szobát egy marokkói városról neveztek el, a mienk a Quarzazate nevű volt (egy város ami a legközelebb van a sivataghoz), és így nézett ki:

A fürdőszoba:

És végül egy tipikus szoba, a mienk ehhez hasonlított a legjobban:

Igazából nem volt túl nagy a szobánk, az átlagos hotel berendezést mint pl szekrény és íróasztal kispórólták belőle, viszont nekem nagyon nagyon bejött a marokkói stílus: a bútorok, a színek, a sok sok szines csempe, a fürdőszoba mosdókagylója, és még millió egy dolog. Persze nem minden volt tökéletes, pl a fürdőszobát és a hálót egy faajtó választotta el ami a dizájn miatt direkt nem ért össze a fallal, úgyhogy Giles-szal az intimitás egy újabb fokát tapasztalhattuk meg, mert kb majdnem mindent hallani lehetett ami a fürdőben történt. :D:D:D A mi szobánk sajnos a földszinten volt, amivel csak az volt a baj hogy az udvaron lévő csobogó szökökút bugyogását épp hallottuk, plusz ha valaki volt az előtérben, őket is jól lehetett hallani és persze mi sem akartunk túlságosan hangoskodni...

Január 27. - csütörtök:

Az időjárás nem teljesen úgy alakult ahogy én elképzeltem. Az egész januári 20-22 fokos hőmérsékletet az utazásunk előestéjén felváltotta egy csütörtökön esőt, pénteken felhős eget jósló előrejelzés. Szerdán érkezéskor kicsit hűvös volt már, csütörtök reggel pedig az eső dobogására ébredtünk. Szerencsére mire pont végeztünk a reggelivel és elkészültünk már alig esett, és amikorra beértünk a térre már teljesen elállt az eső. Erre a napra a souks feltérképezését terveztük, ami nem tűnik egy nagy tervnek, kezdetnek bőven elég. Világosban persze minden sokkal barátságosabbnak tűnt, és már most sokkal rutinosabban mozogtunk keresztül kasul az utakon. A souks "főutcája" a tegnap esti tér északi részénél kezdődik és ebből soksok kis utcákcsa és sikátor nyílik. Az elején a standok vegyesen váltják egymást, később pedig a mesterségek szerint csoportokba rendeződnek a boltok, mint pl cipőárusok, fűszerárusok, szárított gyümölcsöt árulók, szőnyeg árverések, hangszergyártók és mindenféle rézlámpa és tárgyak árulói. Hogy őszinte legyek nem mindet sikerült megtalálnunk, mert pl amikor valaki odajött és útba próbált igazítani, mindig szóba hozták a szőnyeg aukciókat, de soha egyetlen egyet sem sikerült megnéznünk (nem is nagyon baj ez, mert még a végén a nyakunkba sóztak volna egy 20 fontos szőnyeget amit nem is tudtunk volna hazahozni...:)). Szintén nem találtuk a ruhafestőket, viszont a papucskészítők és a rézművesek  is pont ott helyezkedtel el ahol a térkép alapján is lenniük kellett volna.

Csináltam pár képet, némelyik kissé homályos, ami azért van mert nem akartam megállni 2 másodpercnél tovább mert attól tartottam hogy akkor megint valaki jön és el akar nekem adni, netán fizetséget kér a kép készítéséért... Úgyhogy minden képem extragyorsan készült. :)

Az a helyzet hogy most nagyon elfáradtam ugyanis az elmúlt 3 órában a Facebookra próbáltam feltölteni és rendezgetni a képeket, ráadásul ezt a bejegyzést is szerkesztgettem, úgyhogy úgy döntöttem hogy most ellépek aludni. Holnap is itthin leszek, akkor kevesebb alapvető információ, és több történet jön. :)

Pussz!

Marrakesh - 1. rész

Még Karácsony előtt számolgattam hogy túl sok szabadnapom van még bent - konkrétan 7 amiből 5öt kötelezően ki kell vennem március végéig, különben elveszik. Tehát megbeszéltük Giles-szal hogy akkor elmegyünk valahova egy hosszú hétvégére, az én kikötésem az volt hogy lehetőleg kiskabátos meleg legyen napsütéssel mert én ezt a szürkeséget, hideget, szelet nem birom már. Én már jó ideje Lisszabont szerettem volna megnézni, nem tudom miért de nagyon kiváncsi vagyok rá. El is kezdtük nézni a különböző utazási oldalakat és nagyon jó kis ajánlatokra bukkantunk és elvileg 15-18 fok is lehet Januárban, viszont a kutatás közepette rájöttünk hogy oké hogy 15 fok, de mindemellett nagyon gyakran esik az eső, tehát Lisszabon kisett a körből. Szóba jött még Barcelona, Róma és Madrid is, de igazából egyik városban sincs lényegesebben meleg mint itt Londonban. Ezekután Giles spontán beírta Marrakesht, ahova nekem már szintén régóta vágyam eljutni, de nem nagyon reménykedtem, mert ő már járt Marokkóban valami biciklitúrán. De miután kiderült hogy 18-20 fok az átlaghőmérséklet (akár 22 is lehet), alig esik, így nagyon gyorsan eldöntöttük hogy ez lesz az uticélunk. :)

Beszereztük az utikönyveket, lefoglaltuk az utat, de annyi dolgunk volt az irodában egész januárban hogy nem volt alkalmam beleélni magam az utazásba, tehát amikor a csajok kérdeték a meglepetéses vacsin hogy na, izgulok e már, akkor nem igazán értettem hogy miről beszélnek... A Giles anyukája volt már Marokkóban és beleolvastam az utikönyvébe, egyébként nem sok információm volt a se a városról se az országról, és úgy általában az emberekről. De íme néhány alapvető információ: az utikönyv szerint elsősorban számolni kell azzal hogy a helyiek annyira lehúzzák a turistákat amennyire csak tehetik. Ha sétálsz az utcán, gyakorlatilag megrohamoznak a legkülönfélébb dolgokkal, hozzá kell szokni hogy lehetőleg ne durván, de határozottan utasítsuk el a kellemetlenkedőket. Ehhez kapcsolódik hogy a város leghíresebb látványossága egy hatalmas girberörbe sikátorokból álló piac (souks), ahol szintén mindeki neked akar eladni, de itt aztán figyelni kell mert különben simán átvágnak. A helyi pénz a dihram, 1 font kb 12-13 dihram, csak a viszonyítás végett.

Indulás - Január 26. szerda:

A gépünk délután 4 körül indult a Gatwickről, minden simán ment az odaúton és 7 re meg is érkeztünk a Marrakesh-i Medina reptérre, ami egy gyönyörű tágas csilli villi épület ahol a tradicionális motivumokat ötvözik a modern építészettel. A reptéri taxiknál rögtön kis akadályba ütköztünk ugyanis az összes utikönyv szerint nappal kb 100 dihram a fuvar a belvárosba, este pedig 150nél ne adjunk többet. Persze amikor mi odaértünk nekünk rögtön 200at mondtak (este volt), és most hogy vitatkozz az egyetlen emberrel aki be tud juttatni a városba?? Megjegyzem itt nem taxitársaságok vannak hanem az összes taxi ugyanolyan bézs-színűre van festve és kész. Mindegy, bejutottunk szerencsésen a városba, a hotelt is gyorsabban megtaláltuk mint számítottuk. Ez Giles érdeme, mert ő mindenféle térképen rákeresett, megnézte a szatelit képeket, elolvasta mások hozzászólásait. Én bejelöltem a kis utikönyvemben a helyet amit a foglaló oldal adott, mint kiderült teljesen máshol volt mint maga a hotel...

Lepakoltunk, szusszantunk egyet és úgy döntöttünk hogy bemegyünk a központba ami kb negyed órára volt tőlünk. A központ a Jma El Fna nevű éjjel nappal nyüzsgő teret takarja. Az élmény egyszerűen leírhatatlan... Már messziről hallatszik a dob és az énekszó, amint közelebb érünk, megpillantjuk a hatalmas tömeget, narancslé árusok, artisták, mesélők, énekesek-zenészek, kígyóbűbölők, köröttük pedig rengeteg, rengeteg ember... 

Este a tér közepén éltel standokat állítanak fel és tipikus marokkói ételeket szolgálnak. Nem egyszerű a választás, nem azért mert sokféle a választék, hanem mert mindenki próbál a saját standja felé csábítani, ami inkább megrettentő mint meggyőző. Végülis kikötöttünk egy helyen, ahol grillezett húsokat kértünk, zöldségeket és kuszkuszt, meg narancslét (elméletileg az egész óvárosban tilos az alkohol). Minden isteni volt - egyszerű de nagyszerű - olcsóbb mint Londonban, de csak éppenhogy. A tipikus marokkói kenyérféle egy nagy lapos lepényhez vagy zsömléhez hasonlít, de nem olyan puha, emiatt sokkal kevesebb is elég belőle. Ezt minden étkezéshez alapból felszolgálják kérdés nélkül. A narancslé itt igazi narancsnak a levét jelenti, az egész tér körbe van véve narancs/narancslé árusokkal akik ott helyben friss narancslével szolgálnak.

Én ezen az estén egyébként rettentően meg voltam szeppenve, kicsit nehéz elmagyarázni miért. Egyrészt sötét volt, az utcák tele voltak férfiakkal, akik - szerintem - gyanús pillantásokat vetettek felénk, de kifejezetten felém, soha életemben nem éreztem hogy ennyire megnéznének, és soha életemben nem kerültem a szemkontaktust az utcán mint ezalatt a 3-4 nap alatt. 

Az utakon (emik egyébként nagyon jól karbantartottak, szélesek - márha nem a sikátorokról beszélünk) megállás nélkül roboknak az autók és a millió kismotor, a gyalogosnak soha sehol nincs elsőbbsége, mégha láttunk is zebrát, talán egyszer ha megálltak nekünk egyébként neked kell kiszámolnod hogy talán most van annyi időd hogy átszaladj a túloldalra, és soha senki nem lassított amikor leléptünk az útra. A járda mint olyan létezik de nem sok haszna van - ott jársz kelsz ahol akarsz vagy tudsz. A különbőző utak között rengeteg járdasziget / elválasztó van, azokat is nyugodt szívvel igénybe lehet venni. És nem emeltem ki, de fontos a motorok állandó jelenléte akárhova is mész, ugyanis ez az egyetlen közlekedési eszköz ami befér a szűk sikátorokba (okés a bicikliket és a szamárkordékat kivéve), tehát állandóan figyelni kell hogy mikor merről jön egy ami elől félre kell húzódni. 

Lényeg a lényeg kicsit túl sok élmény ért ezen az estén és a Giles karjába kapaszkodva próbáltam szlalomozni a motorok elől és elsietni a mindent ránk tukmáló kereskedők elől. Viszont azt is itt kell hogy megjegyezzem, hogy egyszersem éreztem igazán veszélyben magam, az utakon valahogy mindennek megvolt a maga lüktetése és csak rá kellett érezni hogy hogy működik és a sötét és mogorvának tűnő pillantások nem ellenségesek voltak, csak nagyon kellemetlenek. Elgondolkoztam azon hogy mekkora pszichológiai hatása van ezeknek a pillantásoknak, mert komolyan mondom átfutott az agyamon, hogy mennyivel könnyebb azoknak akik egy kendő alá bújnak és csak a szemük látszik ki... 

Ezen az estén nem sok képet csináltunk, de egy másikon csináltam képet az térről az esti forgatagban, íme:

Ez igazából hátulról van fényképezve, ahol a füst látszik, ott vannak az ételes standok.

Folyt köv...

Évlezárás évkezdés, avagy Karácsony angol módra - 2. rész

Tehát a folytatás... 26-án, alig kiheverve az előző napi vendégeskedést Giles apukájához voltunk hivatalosak. Ezt nem fogom túlbonyolítani - akár hiszitek akár nem, ugyanazon menetrend szerint haladt az este, sherry, várakozás, sherry, crackers, előétel, bor, főétel (ez esetben tradicionális sült pulyka mindenféle szósszal és mártással), bor, Xmas pudding (whiskeyvel leöntve!!!), sajt és bor. Mindemellé valahonnan előkerült egy brandys üveg aminek a felét Giles öccse apránként elkortyolgatta, viszont ahhoz képest teljesen jól volt egész este. :) A pulykavacsoráról még találtam egy jó kis fényképet azt hiszem, általában így néznek ki mindenestől: 

Az előző bejegyzésben sem hiszem hogy túlzásba vittem a hangulat leírását, dehát számomra már önmagában nagy élmény volt az angliában karácsonyozás... A Giles anyukája és apukája is jó fej, habár nagyon különbözőek. Fura, de el sem tudom képzelni őket egymás mellett, pláne azt nem hogy valaha házasok voltak. Az anyukája az a beszélgetős tipus, aki mindig valami nagyon okos és trendi témát akar felhozni, és kicsit túlzásba vette a Magyarországgal kapcsolatos érdeklődést szerintem, de egyébként meg nagyon jól el lehet vele csevegni. Arra rájöttem hogy elég kevés összetett képem van a mostani Magyarországról, a rendszerváltásról meg ne is beszéljünk. Egy dolog történelmet tanulni és újságot olvasni, de valahogy előadni teljesen más. Mindig attól tartok hogy valami nagy idiótaságot mondok éppen. A Giles apukája és testvére meg persze ő is nagy zenerajongó, az apukájának vagy 20millió CD-je van, klasszikusoktól Queenen keresztül Norah Jones-ig, úgyhogy kissé tágult a zenei világképem. Végighallgattuk pl a Pink Floyd Dark Side of the Moon című albumát és még csomó blues számot is. :)

A következő napot regenerálódással töltöttük, 28-án pedig a Scence Museumba mentünk mert már korábban elterveztünk hogy megnézzük a Hubble-ről (teleszkóp az űrben) szóló 3D kisfilmet. A karácsonyi szünetnek köszönhetően rengetegen voltak a múzeumban úgyhogy nem sokat mászkáltunk, de a film egyszerűen elképesztő volt. 

A média által gyakran kigúnyolt Hubble, amely a fellövése óta folyamatosan elromlott, meghibásodott, itt teljesen más megvilágításba került. (Nem mintha én sok figyelmet fordítottam volna a Hubbleról szóló hírekre.) Hihetetlen akarat és képzelőerő, gyermeki felfedeznivágyás, összefogás és türelem jellemezte  a Hubblet megmentő-megjavító embereket, mert bár tényleg rengetegszer elromlott, valaki mindig pont időben megszerezte a megjavítására kellő összeget és éveket áldoztak a felkészülésre, az út és az eszközök megtervezésre stb. Azon persze lehet vitatkozni hogy mennyivel jobb helye is lehetne annak a pénznek, de szerintem minden érmének két oldala van. De ennek a kisfilmnek nem is ez volt a lényege, hanem a 3D aminek köszönhetően átélhettünk egy rakétakilövést, elúsztunk a világegyetem túlsó részére, meglestük hol születnek a bolygók és eltöltöttünk egy kis időt az asztronauták között. Ja és mindezt Leo di Caprio kommentálta. Ha valaki végignézi ezt a filmet, akaratlanul is számos kérdés az eszébe ötlik, mert ezek után a felfoghatatlan távolságok és a bolygók variációja után mondja valaki hogy nincs még egy másik élettel teli bolygó valahol? És arra is rájövünk, hogy mennyire de mennyire kicsik vagyunk mi (emberek+Föld), és mekkora véletlen az hogy az élet pont így, pont itt és pont ekkor keletkezett a mi kis bolygónkon. (megint más kérdés hogy ki miben hisz). Ja és az IMAX experience összehasonlíthatatlanul jobb mint a 3D egy akármilyen moziban...

A két ünnep közötti pár nap meglehetősen unalmasan telt, azt hittem a 4 óra (10től 2ig) amit az irodában kell eltölteni produktív lesz, de nem sajna. Valahogy mindig az volt az érzésem hogy ha valami nagyszabásúba belekezdenék (mint pl fileok, adatbázisok átrendezése, stb) akkor nem lesz időm befejezni, különben is mindjárt ebéd utána meg már csak 1 kicsi és megyünk haza...

A Szilvesztert is meglehetősen egyszerűen (ám nagyszerűen) töltöttük. Giles volt a vacsorafelelős és mindenféle falatkákat ettünk és mellé borozgattunk. Megnéztük a Russel Crowe-s Robin Hood-ot ami nekem nagyon tetszett, utána kártyáztunk :D, és végül én bontottam fel a pezsgőt! Azután sikerült kettőnknek másfél óra alatt meginni az egy üveg pezsgőt amitől kifejezetten vidám hangulatba kerültünk és valami szilveszteri zenés műsort néztünk közben (itt kb ez a műsor is hagyomány mert a pasi aki szervezi csak ezt a műsort csinálja és pl Kylie volt a fővendég meg pár brit híresség) és Giles be be-csatlakozott a gitárjával a zenélésbe... :)

Így kezdődött tehát az új év, eddig nagyon jól alakul, csak így tovább!

Meglepetés!

Pénteken beülős vacsizós borozós estét terveztünk a Mariannal és az Anitával, mert legutóljára még a Karácsonyi vásárban (Winter Wonderland) láttuk egymást, de akkor sem csak csajok. Már nagyon vártam mert az elmúlt hetek őrült hajtása után hiányzott egy kis lazulás és beszélgetés. Általában csinálunk valamit a szülinapom környékén (jan. 28), de mivel idén mi Marrakeshben leszünk, így nem akartuk már tovább húzni halasztani a találkát. Ja, az is feltétel még, hogy fizu utánra kell mindezt megszervezni, szóval ha nem most, akkor lehet hogy február 20-a után sikerült volna az összejövetel. :)

Úgy volt, hogy az Anitával találkozunk először a Leicester Square környékén (mert én hamarabb végzek, a Marcsi meg állandóan későig dolgozik), beülünk valahova fél órára és utána megyünk a megbeszélt helyre, ahol vacsizunk. Így is történt, tök jól eldumáltunk az Anitával, majdnem elvétettük a helyet (Ruby Blue-nak hívják egyébként, szerintem kb olyan Tiger Tiger tipusú hely, csak más design-nal, nagyon nem néztem szét) de azért csak odaértünk. Nagy nehezen megtaláltuk az étterem részt, de én a Mariannt sehol nem láttam. Követtem az Anitát aki úgy tűnt tudta merre kell menni, és egyszercsak megláttam a Mariann és az Anita pasijait (mindkettő Robi), és egy fél másodpercre kissé összezavarodtam, hogy most akkor mi van? Utána megláttam még egy másik munkatársunkat (Carole) KTből és végül nekem háttal Gilest. Kb eddigre le is esett hogy wow, Meglepetééés!

Tök jól esett, még soha senki nem szervezett nekem semmilyen meglepetés "partyt"tehát abszolúte nem sejtettem semmit, teljesen meg voltam/vagyok hatódva. Utólag leestek bizonyos történések, hogy áá, hát akkor ezért kérdezte hogy... és ezért nem keresett Giles egész nap (mert ő szerintem tuti elszólta volna magát)... stb, stb. Kaptam ajándékokat is, a Mariannéktól egy cuki teddy bear-es mamuszt és egy hasonló macis egeret (számítógépes egeret). Az Anitáéktól pedig egy bögrét, de olyat hogy úgy néz ki mintha három kis csésze lenne egymásba rakva és 3 füle is van - először amikor megfogtam és rájöttem hogy micsoda, megijedtem hogy jajj, mindjárt szétesnek a csészék! A Carole-tól pedig egy tökszép egzotikus cserepesnövényt kaptam, amit remélem hogy nem fogok legyilkolni 2 hónap alatt. :) Ezután vacsiztunk is mert a Mariann mindig minden akciót tud a városban és mindig van valamilyen engedményes kártyája így féláron ettünk ittunk pezsgőztünk, majd éjfélkor hazafelé vettük az irányt. Szóval nagyon szép szülinapi meglepim volt, köszönöm szépen!

Évlezárás évkezdés, avagy Karácsony angol módra - 1. rész

Hát akkor íme!

Tehát mint azt már kikövetkeztethettétek idén Londonban maradtam az ünnepekre több okból is: munka-tavaly nem dolgoztam a két ünnep között-úgy fair ha idén igen, utazás télen - jájj, karácsonyi repjegyárak - jájj... Már nagyon nagyon vártam ezt a pár napot amit csak pihenéssel töltetek. 

Az angol Karácsonnyal kapcsolatban előszöris azt kell tudni - ha még nem említettem volna -, hogy ha a Karácsony akármelyik napja is hétvégére esik, akkor azt kompenzálják. Azaz idén (azaz tavaly) a hétfő és a kedd is szabadnap volt és ugyanez vonatkozik új év napjára is: idén szombatra esett azaz január 3. hétfő szabadnap volt. :) Ez egy határozottan jó dolog.

December 24:

 Az egész Szentestés történet itt egyáltalán nem nagy szám. A legtöbb ember dolgozik (már aki nem vett ki szabit az utolsó pár napra), viszont az is igaz hogy a munkahelyeken korán befejezik a napot. A legtöbben ilyenkor beülnek még egy pubba a kollégákkal és így töltik el a délutánt. Mi úgy döntöttünk hogy ennek örömére egy pubban fogunk ebédelni és utána visszamegyünk az irodába, összepakolunk és legkésőbb kettőkor lelépünk. Kb déltől-fél1től folyamatosan érkeztek az emberek a pubba, mire végeztünk már egy szokásos péntek esti tömeg gyűlt össze örömködni. Persze a Giles is leragadt az ő munkatársaival, mert csak egy italra mentek, de persze valaki mindig kikéri a következő kört.

Én már korábban eldöntöttem, hogy csak főzőcskézek egy kicsit, végülis ez az első karácsonyunk együtt, ráadásul a következő 2 nap alig leszünk kettesben. Marbella csirkét csináltam, az ötletet Lila Füge blogjából vettem (remélem sikerül belinkelnem: innen). Nem teljesen hagyományos de kellően karácsonyi és nagyon jól is sikerült, kaptam dícséretet.

December 25:

Karácsony napján a Giles anyukájához voltunk hivatalosak vacsorára (igazából az öccse volt a házigazda). Én kis naív azt hittem hogy a vacsora azt jelenti hogy megérkezünk 5-6 körül és 10-kor lelépünk. Peeersze... Először azzal ijesztgettek bennünket hogy legyünk ott délre (megjegyzem hétvégén 11 előtt ritkán kelünk fel). Sikerült időben kikászálódnunk az ágyból amikoris kaptuk a hírt, hogy akkor 2re jó lesz megérkezni. 

A szokások szerint sherry-vel kell kezdeni az ivászatot Karácsonykor ami kb olyan mint egy duplaerős fehér bor. Még az ebéd/vacsora megkezdése előtt jön a Christmas Crackers "kibontása". 

Mint ahogy a képeken is látszik ez egy hatalmas szaloncukonak látszó tárgy amit majdhogynem minden tipusú boltban lehet kapni. 

A két embernek a két végénél fogva kell széthúzni és a Cracker egy pukkanással szétszakad és attól függően hogy mennyire puccos boltba vettük őket találunk benne ajándékot.  

                                      

Plusz egy papírkoronát is, mert valamilyen oknál fogva ez is hagyomány, és az emberek tényleg viselik ezt az idióta koronát a vacsora folyamán. Emellett lehet valamilyen viccet, activity feladványt is találni a crackerben.

Na és akkor a menü. Előételként füstölt lazacot ettünk kapormártással, isteni volt. Itt jegyezném meg hogy a lazac az egyik kedvencemmé lépett elő mióta itt vagyok, otthon szerintem nagyon sokan nem ismerik vagy túl puccos és drága halnak tartják (mondjuk gondolom valószínüleg drága is sajna :S), míg itt az egyik legnépszerűbb halfajta. A főétel Beef Wellington volt Gordon Ramsay módra, kb így nézett ki: 

Mellé jöhet mindenféle tipikus angol zöldség, a mi esetünkben kelbimbó, roston sült krumpli, édeskrumpli, répa és még valami hasonló gyökeres zöldség volt az asztalon. 

Az abszolúte tradicionális desszert a Christmas pudding, ami egyáltalán nem a nálunk szokásos puding hanem egy félgömb alakú alkoholos-gyümölcsös tömény piskótamix. Ez a legjobb leírás a legjobb amit adni tudok. Szerintem több mint egy órát kerestem egy normális képet, de egyik sem pont olyan amilyet mi ettünk.

Ez a hűde ünnepi változat. Brandy cream-mel vagy brandy butterrel kínálják, ami mintha sűrű tejszín vagy kikevert vaj lenne némi brandys ízesítéssel ha még nincs elegünk az alkoholból.

 Ja és azt még nem említettem hogy a Xmas puddingot flambírozva kell tálalni (remélem ez a helyes kifejezés). Jól meg kell locsolni brandyvel, meggyújtani és tessék:

Ezután aki még bírja jönnek a sajtok, és persze a bor amit már eddig is bőséggel fogyasztottunk. :) Ja és persze mindezekután lehet kibontani az ajándékokat.

Szerintem kb 3tól-8ig az asztal mellett ültünk, utána ajándékokat bontottuk és végül még megnéztük az első Narniát, mert karácsonykor tv-t kell nézni. Olyannyira hogy miután hazaértünk a fél 12kor kezdődő Starsky és Hutch-ot is megnéztük. Érdekes, Giles már már tv fóbiás kivéve Karácsonykor, mert ekkor úgy tűnik ez is a hagyomány része.

Na jó, kicsit belefáradtam a képek rendezgetésébe (nem tudom sajnos őket egymás mellé rendezni :S) és a nagy beszámolóba, úgyhogy mára befejezem és mindenki örömére lesz majd egy második rész is. Ígérem, nem 1 hónap múlva.

Időhúzás

Boldog Új Évet Mindenkinek!!

Csak szólok, hogy már készül a karácsonyi bejegyzés, de most kicsit ihlethiányos vagyok. Azért remélem sikerül lejegyeznem mielőtt teljesen aktualitását veszti...

Mostanában kicsit sincs kedvem dolgozni, de ezzel mindenki így van az irodaban - új évi motivációhiányból fakadó munkaundor... :)

Rászoktam viszont a porridge-ra - magyarul a zabkására - reggelire, hát ezt sosem hittem volna. Mindig csodálkoztam hogy az angolok mit esznek rajta, hihetetlen lelkesedéssel tudnak róla beszélni és a tipikus Starbucks/Pret féle kávézókban is lehet kapni reggelente. Egyébként meg majdnem olyan az íze mint a tejbegrízé (nagyjából), de csak mézzel ajánlom, amúgy azért tényleg íztelen egy kicsit...

És még nem említettem, hogy vettem egy új laptopot!!! Már gondolkoztam rajta egy ideje, mert amit eddig használtam kb 5 éve vettem és már csak akkor lehetett bekapcsolni ha áram alatt volt, és a billentyűzetet sem szerettem a kezdetek óta. Igazából csoda hogy csak most cseréltem le szegénykét... Nem is ez ám a lényeg, hanem az új választottam, ugyanis egy MacBook-ot vettem!!! :) Igen, igen, engem is elkapott az Apple láz, és nem bántam meg a választásom. Egyrészt egy kisebb, 13 inch-es gépet szerettem volna hogy könnyebben lehessen magammal vinni, és a Samsung - Sony gépek is csak kevéssel voltak olcsóbbak mint az Apple. Másrészt azt is hallottam, hogy az egyetlen gép amelyiknél nem kell aggódni mindenféle vírusüzenetek miatt az a MacBook. Szóval van egy fehér szépségem mostantól. Jaaaa, és tényleg nagyon cool MacBook tulajdonosnak lenni!!!!! :)

Az online scrabble-re is rákaptam, hétfőn éjjel kettőkor sikerült ágyba kerülnöm, de szerencsére máris kezdek leszokni róla mert rettenetesen szörnyű vagyok benne, majdnem mindenki megver, aki meg nem azzal nagyon unalmas játszani mert lassabb mint én. Ráadásul egy játszma kb 40 percig tart ami kicsit sok ha az ember függő. :)

Holnap este elvileg otthon leszek, hátha be tudom pótolni a lemaradásomat.

Most pedig lejárt a munkaidőm - hihihi - megyek haza.

Pussza!