Rájöttem hogy ha most nem írok akkor több mint 1 hét ismét el fog telni mire időm lesz egy kis blogozásra, tehát úgy döntöttem hogy hajrá!
A következő marrakesh-i napunk igazi turista nap volt. Reggel korán keltünk, sütött a nap, a tetőteraszon reggeliztünk, majd a közeli Saadian Tombs felé vettük az irányt ami egy királyi temető tulajdonképpen. Sok izgalmasat nem tudok róla mesélni, ha nem tudom hogy temetkezési hely, sosem jöttem volna rá, hogy azok a valamik sírok, viszont lélegzetelállítóan szép faragások voltak a falon, illetve igazából a falból faragták ki a mintákat.
Ezután egy királyi/szultáni palotát néztük meg, amit a 19. század végén epítették az egyik uralkodónak és négy feleségének. A faragások és mozaikok itt is lenyűgözőek voltak, én hiányoltam a berendezést mert akkor sokkal stílusosabb lett volna a hely. A palotában való barangolás közepette eljutottunk az uralkodó 24 szeretőjének az épületrészébe, sőt a fő szeretőnek kifejezetten nagy szobája, lakrésze volt.
Az eddig végigjárt terület pont ellenkező irányban volt a piactól (a szállásunkat tekintve) és jó volt kicsit bóklászni a sikátorok között, mert bár itt is voltak árusok, messze nem olyan erőszakosak mint a souks-ban. Viszont nem is olyan engedékenyek, mert bementünk egy szép táskás helyre ahol nulla érdeklődést mutattak irányunkban az eladók, sőt amikor megkérdeztük valaminek az árát, akkor csak megmondták és ismét elfordultak. És azt is észrevettem hogy míg más városokban én mindig próbálom elkerülni a turistákkat, itt kifejezetten megnyugtatott ha befordultunk egy szük sikátorba és láttunk párat. :)
Mindeközben nagyon megéheztünk, de szerencsére sikerült Giles-t rábeszélnem hogy az első útbaeső helyre üljünk be (mert egyébként nagyon szeret előre tervezni). A lehető legjobb döntés volt, gyönyörű tetőteraszon kötöttünk ki, és bár sokat vártunk mire megjött a rendelésünk, egy egyszerű csirke és valami bárányos szendvics/bagett valami mennyei ízű volt. Azóta is emlegettük ezt a helyet, hogy ez volt az egyik legjobb.
Ebéd után a piacra mentünk - taxit fogni. Nem kis alkudozás után sikerült is: a szálláshelyünkön azt mondták hogy 20-30 dihramnál ne adjunk többet, persze mindenki 50et kért, de a végén sikerült 30ért szerezni egyet - ezért a Giles dolgozott meg. A város másik végébe a Majorelle Gardens-be (kertek) mentünk. Ez a rész arról híres hogy Yves Saint Laurent (és azt hiszem barátai) hozták létre és sok időt töltöttek ott. Kicsit túl mesterkélt volt a kert rész de azért szép, és közben megnéztünk egy kiállítást is YSL által tervezett ruhákból.
Közben elhatározunk hogy bemegyünk a modern városrészbe is, mert oké hogy óváros és riad-ok meg souks, de vajon hogyan élnek az igazi marokkóiak? És azt kell hogy mondjam hogy Marokkó nem sokban különbözik jópár európai várostól, igaz az összes ház ugyanolyan tipikus barackszínű, de sok újonan épített lakóházakat-lakóparkokat láttunk, a főtéren többek között egy nagy Zarát és Mango-t is és végre normális boltokat is találtunk. Az másik célunk az volt hogy találjunk egy bárt és ihassunk egy pohár bort!!! :) Nem azért mert nem tudunk alkohol nélkül meglenni, de ennyi séta után jól esett egy kis rose. :)
Tartalékoltunk annyi energiát hogy vissza tudjunk sétálni a riad-ba, este pedig vacsizni mentünk a szülinapom alkalmából. Ez volt az egyetlen étkezés amikor nagyot csalódtam a marokkói konyhában. Odaértünk, megnéztük az étlapot, egyetlen dolgot láttam amit még eddig nem. A pincér elmondása szerint ez valami vékony palacsintatésztába tekert csirkehusi, gondoltam jól hangzik, jó lesz. Amikor kihozták, kiderült hogy egy tenyérni méretű dologról van szó ami mellé mi nem rendeltünk köretet, se salátát mert nem gondoltuk hogy kellene. A palacsintatésztát inkább rétestésztának nevezném, de nem is ebből adódott a probléma, hanem abból, hogy ez az egész édes volt! Porcukorral leszórva!!! A töltelék valami fügével vagy datolyával megbolondított csirke lehetett, ami más keretek között biztos finom lett volna, de nem így. Node sebaj, kissé éhesen tértünk nyugovóra.
Az utolsó napunkat az ajándékvásárlásnak szenteltük, már már profin tájékozódtunk a souks-ban, néhol sikeresen, néhol kevésbé sikeresen vásárolgattunk-alkudoztunk. Én olyannyira elfáradtam hogy a végén már energiám sem volt alkudni. Ja, viszont ezen a napon kétszer is azt mondták hogy biztos hogy berber vér folyik az ereimben, mert a berber nők szoktak ennyire makacsok lenni és nem engedi az alkuban. :) Pedig csak a mórai vásárban gyakoroltam...
A nap fénypontja az ebéd helyéül választott Cafe de Paris volt a főtér egyik sarkában, ahonnan a 3 emeletes épületnek köszönhetően hihetetlen látvány tárult elénk. Volt még időnk a gép indulásáig ugyhogy nyugodtan fényképezgettem, és néztük az embereket. Itt történt hogy kiszúrtunk egy igazi történetmesélőt is, aki köré tényleg odagyűltek az emberek és hallgatták mit mond és teljesen beleélték magukat. Számomra ez volt az egyik "legmarokkóibb" élmény, mintha a múlt századból ittragadt regélőt láttunk volna.
A visszaúton sem történt semmi érdekfeszítő, kivéve hogy a tavaszi kiskabátommal együtt rettentő hidegre érkeztünk vissza Londonba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése