Még Karácsony előtt számolgattam hogy túl sok szabadnapom van még bent - konkrétan 7 amiből 5öt kötelezően ki kell vennem március végéig, különben elveszik. Tehát megbeszéltük Giles-szal hogy akkor elmegyünk valahova egy hosszú hétvégére, az én kikötésem az volt hogy lehetőleg kiskabátos meleg legyen napsütéssel mert én ezt a szürkeséget, hideget, szelet nem birom már. Én már jó ideje Lisszabont szerettem volna megnézni, nem tudom miért de nagyon kiváncsi vagyok rá. El is kezdtük nézni a különböző utazási oldalakat és nagyon jó kis ajánlatokra bukkantunk és elvileg 15-18 fok is lehet Januárban, viszont a kutatás közepette rájöttünk hogy oké hogy 15 fok, de mindemellett nagyon gyakran esik az eső, tehát Lisszabon kisett a körből. Szóba jött még Barcelona, Róma és Madrid is, de igazából egyik városban sincs lényegesebben meleg mint itt Londonban. Ezekután Giles spontán beírta Marrakesht, ahova nekem már szintén régóta vágyam eljutni, de nem nagyon reménykedtem, mert ő már járt Marokkóban valami biciklitúrán. De miután kiderült hogy 18-20 fok az átlaghőmérséklet (akár 22 is lehet), alig esik, így nagyon gyorsan eldöntöttük hogy ez lesz az uticélunk. :)
Beszereztük az utikönyveket, lefoglaltuk az utat, de annyi dolgunk volt az irodában egész januárban hogy nem volt alkalmam beleélni magam az utazásba, tehát amikor a csajok kérdeték a meglepetéses vacsin hogy na, izgulok e már, akkor nem igazán értettem hogy miről beszélnek... A Giles anyukája volt már Marokkóban és beleolvastam az utikönyvébe, egyébként nem sok információm volt a se a városról se az országról, és úgy általában az emberekről. De íme néhány alapvető információ: az utikönyv szerint elsősorban számolni kell azzal hogy a helyiek annyira lehúzzák a turistákat amennyire csak tehetik. Ha sétálsz az utcán, gyakorlatilag megrohamoznak a legkülönfélébb dolgokkal, hozzá kell szokni hogy lehetőleg ne durván, de határozottan utasítsuk el a kellemetlenkedőket. Ehhez kapcsolódik hogy a város leghíresebb látványossága egy hatalmas girberörbe sikátorokból álló piac (souks), ahol szintén mindeki neked akar eladni, de itt aztán figyelni kell mert különben simán átvágnak. A helyi pénz a dihram, 1 font kb 12-13 dihram, csak a viszonyítás végett.
Indulás - Január 26. szerda:
A gépünk délután 4 körül indult a Gatwickről, minden simán ment az odaúton és 7 re meg is érkeztünk a Marrakesh-i Medina reptérre, ami egy gyönyörű tágas csilli villi épület ahol a tradicionális motivumokat ötvözik a modern építészettel. A reptéri taxiknál rögtön kis akadályba ütköztünk ugyanis az összes utikönyv szerint nappal kb 100 dihram a fuvar a belvárosba, este pedig 150nél ne adjunk többet. Persze amikor mi odaértünk nekünk rögtön 200at mondtak (este volt), és most hogy vitatkozz az egyetlen emberrel aki be tud juttatni a városba?? Megjegyzem itt nem taxitársaságok vannak hanem az összes taxi ugyanolyan bézs-színűre van festve és kész. Mindegy, bejutottunk szerencsésen a városba, a hotelt is gyorsabban megtaláltuk mint számítottuk. Ez Giles érdeme, mert ő mindenféle térképen rákeresett, megnézte a szatelit képeket, elolvasta mások hozzászólásait. Én bejelöltem a kis utikönyvemben a helyet amit a foglaló oldal adott, mint kiderült teljesen máshol volt mint maga a hotel...
Lepakoltunk, szusszantunk egyet és úgy döntöttünk hogy bemegyünk a központba ami kb negyed órára volt tőlünk. A központ a Jma El Fna nevű éjjel nappal nyüzsgő teret takarja. Az élmény egyszerűen leírhatatlan... Már messziről hallatszik a dob és az énekszó, amint közelebb érünk, megpillantjuk a hatalmas tömeget, narancslé árusok, artisták, mesélők, énekesek-zenészek, kígyóbűbölők, köröttük pedig rengeteg, rengeteg ember...
Este a tér közepén éltel standokat állítanak fel és tipikus marokkói ételeket szolgálnak. Nem egyszerű a választás, nem azért mert sokféle a választék, hanem mert mindenki próbál a saját standja felé csábítani, ami inkább megrettentő mint meggyőző. Végülis kikötöttünk egy helyen, ahol grillezett húsokat kértünk, zöldségeket és kuszkuszt, meg narancslét (elméletileg az egész óvárosban tilos az alkohol). Minden isteni volt - egyszerű de nagyszerű - olcsóbb mint Londonban, de csak éppenhogy. A tipikus marokkói kenyérféle egy nagy lapos lepényhez vagy zsömléhez hasonlít, de nem olyan puha, emiatt sokkal kevesebb is elég belőle. Ezt minden étkezéshez alapból felszolgálják kérdés nélkül. A narancslé itt igazi narancsnak a levét jelenti, az egész tér körbe van véve narancs/narancslé árusokkal akik ott helyben friss narancslével szolgálnak.
Én ezen az estén egyébként rettentően meg voltam szeppenve, kicsit nehéz elmagyarázni miért. Egyrészt sötét volt, az utcák tele voltak férfiakkal, akik - szerintem - gyanús pillantásokat vetettek felénk, de kifejezetten felém, soha életemben nem éreztem hogy ennyire megnéznének, és soha életemben nem kerültem a szemkontaktust az utcán mint ezalatt a 3-4 nap alatt.
Az utakon (emik egyébként nagyon jól karbantartottak, szélesek - márha nem a sikátorokról beszélünk) megállás nélkül roboknak az autók és a millió kismotor, a gyalogosnak soha sehol nincs elsőbbsége, mégha láttunk is zebrát, talán egyszer ha megálltak nekünk egyébként neked kell kiszámolnod hogy talán most van annyi időd hogy átszaladj a túloldalra, és soha senki nem lassított amikor leléptünk az útra. A járda mint olyan létezik de nem sok haszna van - ott jársz kelsz ahol akarsz vagy tudsz. A különbőző utak között rengeteg járdasziget / elválasztó van, azokat is nyugodt szívvel igénybe lehet venni. És nem emeltem ki, de fontos a motorok állandó jelenléte akárhova is mész, ugyanis ez az egyetlen közlekedési eszköz ami befér a szűk sikátorokba (okés a bicikliket és a szamárkordékat kivéve), tehát állandóan figyelni kell hogy mikor merről jön egy ami elől félre kell húzódni.
Lényeg a lényeg kicsit túl sok élmény ért ezen az estén és a Giles karjába kapaszkodva próbáltam szlalomozni a motorok elől és elsietni a mindent ránk tukmáló kereskedők elől. Viszont azt is itt kell hogy megjegyezzem, hogy egyszersem éreztem igazán veszélyben magam, az utakon valahogy mindennek megvolt a maga lüktetése és csak rá kellett érezni hogy hogy működik és a sötét és mogorvának tűnő pillantások nem ellenségesek voltak, csak nagyon kellemetlenek. Elgondolkoztam azon hogy mekkora pszichológiai hatása van ezeknek a pillantásoknak, mert komolyan mondom átfutott az agyamon, hogy mennyivel könnyebb azoknak akik egy kendő alá bújnak és csak a szemük látszik ki...
Ezen az estén nem sok képet csináltunk, de egy másikon csináltam képet az térről az esti forgatagban, íme:
Ez igazából hátulról van fényképezve, ahol a füst látszik, ott vannak az ételes standok.
Folyt köv...
